"automatizálás" címke cikkei:

Az együttműködő mobil robotok öt alkalmazási módja

Az együttműködő mobil robotok öt alkalmazási módja (Cikk)

Az együttműködő robotok használata még mindig újszerűnek számít a belső szállítási feladatok esetében. Mindezt bizonyítja, hogy a „De mégis mit tudok ezzel a robottal csinálni?” kérdést nem egyszer teszik fel a MiR szakembereinek bemutatóik során. Sok vállalat nyitott az automatizációra és a robotikára, azonban a legtöbb esetben csak a gyártási folyamatokra fókuszálnak. Az anyagmozgatást és a belső szállítást még mindig emberek végzik, akik így értékes időt töltenek azzal, hogy kocsikat A-ból B-be juttassanak el. Az együttműködő robotokkal ezeket a feladatokat könnyedén, eredményesen és költséghatékony módon lehet automatizálni.

Tenyérnyi robotika

Tenyérnyi robotika (Cikk)

A hatalmas távolságok és a kimeríthetetlen energiaforrások országát, Kanadát nem kapcsolnánk össze automatikusan a kompakt méretek témakörével. Bár teljesen más okok miatt, de Kanada építette a világ legnagyobb, az űriparban használt robotkarját, a Canadarmot. Az elmúlt három évben mégis a montreali székhelyű Mecademic fejlesztette ki a világ legkisebb és legkompaktabb hattengelyes ipari robotját, a Meca500-at.

A kobotok megoldást kínálnak az öregedő munkaerő problémája

A kobotok megoldást kínálnak az öregedő munkaerő problémája (Cikk)

A munkaerőhiány Magyarországon is egyre égetőbb problémává válik, ami hosszútávon a gazdasági növekedés rovására is mehet. Számos terület érintett, mint például az építőipar, a logisztika, vagy a gyártószektor. Még az olyan globális vállalatoknak is, mint a Nissan, szembe kell nézniük az öregedő munkaerő problémájával és az alkalmazottak hiányával. Azonban úgy tűnik, most sikerült megoldást találniuk.

Költségcsökkentés 25 tagú robothadsereggel

Költségcsökkentés 25 tagú robothadsereggel (Cikk)

A NEUE HALBERG-GUSS GmbH 2250 dolgozója a cég saarbrückeni és lipcsei telephe-lyein forgattyústengely-házakat, és hengerfejeket gyárt öntöttvasból készített ipari motorok-hoz és öntött forgattyús tengelyekhez. A vállalat Európában piac- technológiavezetőnek számít. A termékpaletta a személygépkocsikhoz kínált filigrán háromhengeres blokkoktól a nagy űrtartalmú, haszongépjárművekhez használható V8 gépcsoportokig terjed. Mindezt gömb-grafitos öntöttvas csapágyalagutak és alumínium alaplemezek egészítik ki. A cég ügyfelei között olyan neves személygépkocsi- és haszongépjármű-gyártók találhatóak, mint pl. a Volkswagen, a Daimler, a BMW, az Audi, az MAN, a Scania vagy az Iveco.

Befektetés az automatikába és a hatékony berendezésekbe

Befektetés az automatikába és a hatékony berendezésekbe (Cikk)

Klaus Köttering a Semco műszaki igazgatója emeli ki a lényeget: „Aki sikeres akar lenni az üvegfeldolgozó iparban, annak be kell fektetni a munkatársakba, a berendezésekbe és a szoftverbe”. Pontosan ez zajlik a Semco csoportban, hiszen az elmúlt 10 év alatt a tulajdonosok több mint 150 millió eurós összeget fektettek be. A németországi Nordhorn központban a logisztika és az üvegszabás területén több lépésben készültek fel a jövőre. Ennek során a Semco a LiSEC megoldásaira és know-how-jára alapozott.

Gépi látás, hallás és beszéd

Gépi látás, hallás és beszéd (Cikk)

A 2018. április 24–28. között megrendezett kiállításon a vállalat innovatív PC- és EtherCAT-alapú automatizálási megoldásainak széles skáláját mutatta be. A látogatók öt technológiai fórumon számos újdonsággal találkozhattak. Az idei kiállítás fő mondanivalója az új funkciók központi vezérlőbe való integrálására fókuszált: gépi látás, hallás és beszéd a TwinCAT Vision, illetve TwinCAT Speech szoftvermodulokban.

Beépítésre kész robotcsomag handling- és anyagmozgatási feladatokra

Beépítésre kész robotcsomag handling- és anyagmozgatási feladatokra (Cikk)

A HIWIN RA605 csuklós robotkarja robusztus felépítésének köszönhetően 5 kg teherbírással rendelkezik. A hattengelyes RA605 ideális kis munkadarabok mozgatására, valamint az alkatrészek automatizált szerelésére, sorjázására vagy polírozására a gyártósorokon.

Percenként 100 ütem

Percenként 100 ütem (Cikk)

Az automatizálási specialista WEISS HP70-es manipulátora villámgyors – és tökéletesen alkalmas hálózatba kapcsolt gyártásra. Mindezt a Rexroth Open Core technológiája teszi lehetővé.

Az Emerson befejezte az Aventics akvizícióját

Az Emerson befejezte az Aventics akvizícióját (Cikk)

A felvásárlásnak köszönhetően az Emerson tovább bővíti hatókörét a fluidtechnikai és pneumatikai eszközök piacán.

Tökéletes megoldások minden festőalkalmazáshoz

Tökéletes megoldások minden festőalkalmazáshoz (Cikk)

Egyedülálló megoldást eredményezett a két piacvezető csúcstechnológiájának kombinációja. Az 1 100 mm karkinyúlással és akár 10 kg teherbírással rendelkező hattengelyes KUKA KR AGILUS KR 10 R1100 EX 2G robotra Dürr festőrendszert szereltek.

A kiterjesztett valóság és a kobotok lesznek az automatizálás új hullámának főszereplői

A kiterjesztett valóság és a kobotok lesznek az automatizálás új hullámának főszereplői (Cikk)

A kiterjesztett valóság (augmented reality – AR) az a technológia, ami általában speciális headsetekkel, szemüvegekkel, vagy vetítésekkel jár, adatokat vagy grafikát helyez valós képekre, érzékelőkkel és kamerákkal ismeri fel a működtető mozdulatait a visszajelzés és az irányítás érdekében. Mostanáig az AR főként a gaming területén volt jellemző, ám ahogyan terjed a technológia, úgy kerülnek napvilágra újabb felhasználási módok. A robotikai kutatásban meglepő, új szerep jut az AR-nak, aminek nemsokára jelentős hatása lehet a gyártási- és logisztikai automatizálásra, valamint – idővel – az otthoni- és kiszolgáló robotokra is.

Ember-robot csapatmunka a Siemensnél

Ember-robot csapatmunka a Siemensnél (Cikk)

Az erlangeni székhelyű SIEMENS Digital Factory (DF) divízió Motion Control üzletága nagy-teljesítményű motorok, áramátalakítók és vezérlések gyártására specializálódott.

Amikor még a legnehezebb körülmények között sem jöhet szóba a leállás

Amikor még a legnehezebb körülmények között sem jöhet szóba a leállás (Cikk)

Amikor egy vállalat a robotika segítségével automatizálja folyamatait, csak előrefelé tekint. Rendkívül gyorsan hozzá lehet szokni ahhoz a következetes és megbízható termeléshez, amit nap, mint nap, éveken keresztül nyújt ez a technológia. Ez viszont azt is jelenti, hogy ma a megbízhatóság fontosabb szerepet kap, mint valaha. A gyártók egyszerűen nem engedhetik meg maguknak az állásidőt, mivel az befolyásolja a termelékenységüket és a jövedelmezőségüket is.

A Universal Robots elindítja az e-Series-t

A Universal Robots elindítja az e-Series-t (Cikk)

A Universal Robots ezentúl az e-Series együttműködő robotokkal is segíti a jövőre felkészült felhasználókat, miközben egy emberközpontú felhasználói élményt és egy minden alkalmazást magába foglaló ökoszisztémát kínál.

Bevezetés a leggyakoribb együttműködő robotalkalmazásokba

Bevezetés a leggyakoribb együttműködő robotalkalmazásokba (Cikk)

Az együttműködő robotok piaca jelentősen megnőtt az elmúlt 10 évben, és mára a globális ipari robotikai piac leggyorsabban növekvő szegmensévé vált. A magyar vállalatok is elkezdték felismerni, hogy az automatizáció nem csak a versenyelőny megszerzésének egyik eszköze, hanem a piaci túlélés kulcsa.

Szintet lépett a FANUC Magyarországon

Szintet lépett a FANUC Magyarországon (Cikk)

Négynapos rendezvénysorozattal ünnepelte új székházának megnyitását a magyar ipar egyik meghatározó beszállítójának számító FANUC Hungary Kft. A japán gyártásautomatizálási óriáscég 3 500 négyzetméteres székházának 400 négyzetméteres bemutatóterme a vállalat teljes automatizálási portfólióját felvonultatva közel 20 ipari és kollaboratív robotnak, fröccsöntőgépnek, megmunkálóközpontnak, huzalszikraforgácsolónak és gyártásautomatizálási eszköznek adott otthont.

Automatizálási megoldás folyékony vas betöltéséhez

Automatizálási megoldás folyékony vas betöltéséhez (Cikk)

Az 1802-ban alapított Georg Fischer AG mettmanni telephelyén több mint 100 éves múltra tekint vissza. A mettmanni Georg Fischer a svájci Schaffhausenben székelő Georg Fischer AG GF Automotive részlegéhez tartozik. Az öntött termékek mellett a Georg Fischer AG megmunkálógépeket és csővezetékrendszereket is gyárt. A mettmanni telephelyen mintegy 1000 dolgozó évi 190000 tonna öntött alkatrészt állít elő az autóipar számára.

Önálló úton az Ipar 4.0 felé

Önálló úton az Ipar 4.0 felé (Cikk)

Az ipari gyártás folyamatosan növekvő hálózatának egyre intelligensebb megoldásokra van szüksége az intralogisztika terén. A mobil robotok segítségével teljesíthetőek a jóval rugalmasabb és átláthatóbb anyagáramlást megkövetelő igények. A dán robotgyártó megmutatja, hogyan is működik mindez.

Képfeldolgozás közvetlenül PLC-ben

Képfeldolgozás közvetlenül PLC-ben (Cikk)

A termékek automatizált észlelése, követhetősége és minőség-ellenőrzése egyre fontosabbá válik a termelés minden fázisában. Ezt megkönnyítik az olcsó kamerák és a nagy teljesítményű számítógépek, amelyek segítségével minden eddiginél szélesebb körben lehet alkalmazni a képfeldolgozást. A képfeldolgozásnak számos előnye van az emberi szemrevételezéshez képest, különösen a minőség-ellenőrzés terén. A képfeldolgozáson alapuló optikai ellenőrzés kiemelkedően determinisztikus, és igen jó a megismételhetősége. Könnyen mérhetők akár a néhány mikrométeres alkatrészek is, ami az emberi szem számára szinte lehetetlen feladat lenne.

Az ipari gyártók a mesterséges intelligencia (AI) révén újítják meg termékeiket és szolgáltatásaikat

Az ipari gyártók a mesterséges intelligencia (AI) révén újítják meg termékeiket és szolgáltatásaikat (Cikk)

Az Accenture egy új kutatása szerint a gyártók túlnyomó többsége a mesterséges intelligenciához (AI) fordul, hogy új képességekkel ruházza fel termékeit és szolgáltatásait.

Képzett munkaerő nélkül nincs versenyképesség

Képzett munkaerő nélkül nincs versenyképesség (Cikk)

A tréning fogalma évtizedek óta ismert, és az utóbbi években soha nem látott népszerűségnek is örvend. Nap mint nap kapunk értesítéseket képzési és továbbképzési lehetőségekről. A hazai viszonyokra ezzel együtt jellemző, hogy főleg a multinacionális és a nagyvállalatok fordítanak jelentős összegeket a munkatársak képzésére. A kisvállalatok jórészt csak egy-egy munkatársuk számára finanszíroznak meg bizonyos képzéseket – az elhatározás mögött általában konkrét cél, nagyrészt valamilyen új technológia beszerzése áll.

Hogyan hegesztünk jövőre?

Hogyan hegesztünk jövőre? (Cikk)

Sokszor írtunk már arról, hogy a robotizálás napjainkban már nem a nagyvállalatok kiváltsága, hanem a kis- és középvállalatok esetében is reális alternatíva. Bizonyos feltételek megléte esetén még nagyszériás termelés sem kell hozzá – ahogy az cikkünkből is kiderül. Robotból és hozzáértő integrátorból tehát hamarosan nem lehet túl sok. Ezért is örömteli, hogy új integrátorral és egy – a hazai fémipari körökben jól ismert – képviselettel bővült a hegesztőrobot-cellákat gyártani képes vállalkozások köre.

Édes teher

Édes teher (Cikk)

Kovacica városában két KUKA KR120 R3200 PA robot végzi az óránként közel tíz tonna cukrot tartalmazó 100 cukorcsomag megbízható raklapozását.

Automatizálási Felkészültségi Indexet vezet be az ABB és a The Economist (Cikk)

A fejlett automatizálás jobb és motiválóbb munkahelyeket teremthet az emberek számára. Azonban, mint azt egy új tanulmány megállapítja, még a jövő munkahelyeire leginkább felkészült országoknak is át kell gondolniuk az oktatásuk és képzésük rendszerét, hogy megfelelően fel tudják készíteni polgáraikat a jövő állásaira.

A munka jövője és a jövő munkája

A munka jövője és a jövő munkája (Cikk)

A grafikus megjelenítés, a mesterséges intelligencia és a szenzortechnika által fejlesztett ember-robot együttműködés olyan új generációs szolgáltató robotokat hívott életre, amelyek könnyen programozhatók és intuitív működésűek. A 2018. június 19–22. között Münchenben sorra kerülő automatica szakkiállítás a legmodernebb termékek és rendszerek bemutatására vállalkozott – a rugalmas kollaboratív robotoktól az intelligens raktárakig és humanoid rendszerekig. A költségek csökkentését célzó új fejlesztések középpontjában azonban továbbra is az ember van.

Szerel, válogat, beültet… avagy mit adtak nekünk a japánok?

Szerel, válogat, beültet… avagy mit adtak nekünk a japánok? (Cikk)

Már a régi görögök is… a közhelyszerű megállapítás bizonyos mértékben a robotokra is igaz, hiszen már az ókori görögök és rómaiak is készítettek robotszerű mechanizmusokat és vízzel hajtott szerkezeteket. A robot azonban mégis tipikusan XX. századi találmány, és hogy mennyire időtálló, azt jól jelzi, hogy a FANUC a kollaboratív robotok térhódítása közepette is bátran nyúlhatott hozzá egy bevált koncepcióhoz.

A robotizált folyamatautomatizáció leegyszerűsítése (Cikk)

A Fujitsu új, rugalmas „as-a-service” szemléletével az ügyfelek könnyen kiaknázhatják a robotizált folyamatautomatizáció előnyeit. Az egyszerű és átlátható, használatalapú (pay-as-you-go) szolgáltatással mindenki eredményesen indulhat el a szoftveres automatizáció útján, megspórolva az infrastruktúra, a szoftverek és az oktatás költségei miatti aggodalmakat, és megalapozva a jövőbeni skálázás lehetőségét.

Emberek és robotok kéz a kézben

Emberek és robotok kéz a kézben (Cikk)

Csökkenő koncentráció és fáradtság? Soha többé! A robotok már a megjelenésüktől fogva az emberek megbízható és nélkülözhetetlen „munkatársainak” számítottak. Napjainkban egyre nagyobb mértékben veszik át a csövek hegesztésének, hajlításának, vágásának, elválasztásának, áthelyezésének és tárolásának nehéz munkáját. A mesterséges intelligenciának és a gépi tanulásnak köszönhetően rugalmas robotrendszerek hozhatók létre, amelyek végül teljes mértékben felváltják majd a csak ismétlődő feladatokat ellátni képes gépeket.

Új kezekben a mobil ipari robotok

Új kezekben a mobil ipari robotok (Cikk)

A Teradyne, Inc. és a Mobile Industrial Robots (MiR) részvényesei a mai napon bejelentették a privát tulajdonban lévő MiR felvásárlását, 121 millió euróért (148 millió dollár). Az összeg további 101 millió euróval (124 millió dollár) emelkedhet bizonyos kitűzött célok 2020-ig történő teljesítése esetén.

A megoldás (robot) karnyújtásnyira van

A megoldás (robot) karnyújtásnyira van (Cikk)

Az Izoelektro d.o.o. egy gyorsan növekvő szlovén gyártócég, amely elektroenergetikai rendszerek felállításához, karbantartásához és felújításához használható termékeket készít. A legfontosabb áruk közé az alacsony, középfeszültségű túlfeszültség-levezetők, kompozit szigetelők, összekötő és felfüggesztő berendezések, és csatlakozóhüvelyek tartoznak. A vállalat saját szabadalmakkal is rendelkezik, melyeket sikeresen alkalmaznak a termékeik gyártása során. A saját áruik értékesítésén kívül a cég alacsony és közepes feszültségű elektromos hálózatok számára is szolgáltat elemeket, például csatlakozókat, vezetékeket, a vezetékek rögzítésére szolgáló spirálokat, kábelsarukat, csipeszeket, és csavarokat. Világszerte több mint 40 országból származó villamosenergia-elosztó vállalatok bíznak az Izoelektro tudásában és technológiájában.

Mindent az automatizálásról

Mindent az automatizálásról (Cikk)

Ahogy közeledik az idei budapesti Ipar Napjai kiállítás, a Stäublinál is folynak az előkészületek, hogy bemutassák azt az egyedülálló szaktudást, amit az ipari vállalatoknak nyújtani tud. Mivel mindhárom divízió jelen lesz a standon, a látogatók nagyszerű lehetőséget kapnak, hogy egyben lássák a Stäubli kínálatát a folyadékcsatlakozók, a villamos csatlakozók és az ipari robotok területén.

Ember és robot együtt dolgozik a Fujitsu és a KUKA közös projektjében

Ember és robot együtt dolgozik a Fujitsu és a KUKA közös projektjében (Cikk)

A Fujitsu megváltoztatja a számítógépes alaplapok gyártásának és tesztelésének módját. Úttörő jelentőségű együttműködése keretében robotok segítik az emberi munkaerőt az elektronikai gyártósorok mellett. A rendkívüli biztonságos rendszer része annak a „co-creation” projektnek, amely az automatizáció terén szaktekintélynek számító KUKA bevonásával zajlik a világ egyik legmodernebb informatikai gyártótevékenységre szakosodott létesítményében: a Fujitsu augsburgi intelligens digitális gyárában.

Új megoldásokkal a Hannover Messén

Új megoldásokkal a Hannover Messén (Cikk)

Másodpercek alatt integrálható: a Universal Robots a 2018-as Hannover Messe kiállításon mutatja be mobil plug-and-produce megoldásait április 23-27 között.

Így lehetnek versenyképesek a vállalatok a digitális gazdaságban

Így lehetnek versenyképesek a vállalatok a digitális gazdaságban (Cikk)

A Schneider Electric múlt hét végén több mint 5000 ügyfelét és partnerét látta vendégül párizsi Innovációs Csúcstalálkozóján. A rendezvényen a vállalat szakértői és vezető iparági szakemberek osztották meg gondolataikat és újító ötleteiket a gazdaság digitalizációjával kapcsolatos kihívásokról és lehetőségekről. A Schneider Electric ezen a különleges eseményen jelentette be IoT-alapú EcoStruxure platformjának legújabb fejlesztéseit, melyekkel a vállalatok könnyedén lépést tarthatnak a digitális átalakulással.

Mobil robotok a csomagolóiparban

Mobil robotok a csomagolóiparban (Cikk)

A mobil együttműködő robotok könnyedén alkalmazkodnak a gyártást érintő változásokhoz, így sok vállalat számára a legjobb megoldást jelentik. Félre lehet tolni az önvezető járműveket (AGV), a folyamatosan változó gyártási környezethez való kiváló alkalmazkodóképességüknek köszönhetően az autonóm mobil robotok (AMR) veszik át a csomagolósorok feltöltését és egyéb gyártási feladatokat. Ezeket kell tudnod róluk, mielőtt beveszed őket a csapatodba.

Fektessen gyára jövőjébe!

Fektessen gyára jövőjébe! (Cikk)

A KUKA Automation Days elnevezésű rendezvénysorozata alkalmával több helyszínre látogat el az országban, ahol szeretné megmutatni miért is érdemes már most befektetnie gyára jövőjébe. A folyamatosan fejlődő és bővülő piaci igények miatt az automatizálás előtérbe kerül, hiszen általa gyorsabban és hatékonyabban állítható elő minőségi termék. Ne szalassza el a lehetőség, hogy többet tudjon meg a robotalapú automatizálás előnyeiről és megoldásairól. Jelentkezzen Ön is rendezvényünkre!

Megnövelt termelékenység és biztonság az ipari alkalmazásokban

Megnövelt termelékenység és biztonság az ipari alkalmazásokban (Cikk)

Ha a jövőbe tekintünk, mely komponensek és gyártási megoldások uralják majd a nagyobb termelékenységre, megbízhatóságra és pontosságra törekvő iparágakat ? A 2018-as Hannover Messén a Stäubli átfogó kínálatot mutat be a robotika, a csatlakozók és a textíliák terén.

Az új ThinManager szoftververzió növeli az operátorok termelékenységét

Az új ThinManager szoftververzió növeli az operátorok termelékenységét (Cikk)

A továbbfejlesztett vékony kliens szoftver könnyebb hozzáférést biztosít a dolgozók számára a termelési információkhoz, ami jobb vizualizációval és mobilitással is párosul.

A nagy robot - kobot összecsapás (Cikk)

A mai világ társadalmának egyik legnagyobb félelme az, hogy a robotok elveszik az emberek elől a munkát. Az ismeretlentől való félelmet, és magának a változásnak a tényét egyes gyártóknak és alkalmazottaknak elsőre valóban nehéz lehet elfogadni. Azonban a robotok új generációja, az ún. együttműködő robotok (kobotok) eloszlatják ezeket a félelmeket. Nézzük meg, mi is a különbség a kobotok és a robotok között, beszéljenek a tények helyettünk!

Automatizálási fellegvárrá vált Törökbálint

Automatizálási fellegvárrá vált Törökbálint (Cikk)

„A legutóbbi 10 év egyik legjelentősebb mérföldkövéhez értünk” – így jellemzi Mezei Tamás, a FANUC Hungary Kft. ügyvezető igazgatója a leányvállalat azon lépését, hogy saját székházat épít Törökbálinton. A Magyarországon mintegy 12 éve jelen lévő leányvállalat egy apró irodaházban kezdte meg működését, de mára az egyik legjelentősebb hazai ipari automatizálási beszállítóvá nőtte ki magát.

Iintelligence 4.0 – az automatizáláson túl

Iintelligence 4.0 – az automatizáláson túl (Cikk)

Már nem csak a munkafolyamatok automatizálásáról beszélünk: a jövőnek való megfelelés érdekében a vállalatoknak túl kell lépniük a meglévő automatizálási megoldásokon. A mesterséges intelligencia, a hálózatépítés és a mélytanulás együttesen formálják a jövő iparát.

Növekedési pályán az egri pneumatikagyártás

Növekedési pályán az egri pneumatikagyártás (Cikk)

Évértékelő sajtótájékoztató keretében foglalta össze a tavalyi év céges eredményeit és jubileumi eseményeit az Aventics Hungary Kft. Az egri pneumatika üzem az Év Gyára cím birtokában ünnepelhette múlt évben pneumatikagyártásának ötvenedik évfordulóját. A vállalat folyamatos fejlődése a 2017-es számok alapján is megfigyelhető. A nemrég létrehozott termékfejlesztési és nemzetközi pénzügyi szolgáltató részlegek is tovább erősödtek: az Egerben létesült szolgáltató központ az anyacég tíz európai értékesítési képviseletének végez pénzügyi adminisztrációs feladatokat, 2018 során pedig valamennyi Magyarországon gyártott AVENTICS termék felelőssége a hazai fejlesztési osztály gondozásába kerül majd.

Egy mobil robot telepítésének rövid története

Egy mobil robot telepítésének rövid története (Cikk)

Képzeljünk el egy olyan mobil robotot, amit pár óra alatt be lehet programozni és – a komplexitástól függően – pár nap alatt integrálni lehet az olyan termelési hálózatokba, mint az ERP rendszer. Képzeljük el, hogy az alkalmazottaink képesek programozni a robotokat és nincs szükség külsős szakemberekre. Túl jól hangzik ahhoz, hogy igaz legyen? Nézzük meg, milyen egy tipikus telepítési folyamat!

Robotok speciális alkalmazásokban

Robotok speciális alkalmazásokban (Cikk)

Hegeszt, áthelyez, csavaroz, összeszerel: mindennapjaink szinte már elképzelhetetlenek az 1961-ben színre lépő ipari robotok nélkül. Az élet egyéb területei felé azonban csak az informatikai és a szenzor-infrastruktúra kisebb-nagyobb mértékű fejlődése után nyílt meg a robotika útja. Lássunk tehát néhány nem hétköznapi megoldást, amelyek már a közeljövőt is előrevetítik.

Bővül a piac, terjednek a kobotok

Bővül a piac, terjednek a kobotok (Cikk)

A megfizethető, felhasználóbarát, és biztonsági kerítés nélküli működésre képes együttműködő robotkarok (kobotok) iránti megnövekedett kereslet 170 millió dollárra (1,125 milliárd dán korona) emelte a Universal Robots 2017-es bevételét – ez 72%-os növekedést jelent a 2016-os teljesítményhez képest.

Robot gyárt robotot

Robot gyárt robotot (Cikk)

Ipari robotok, vezérlések és szoftverek fejlesztése, gyártása és értékesítése: ezzel az augs-burgi székhelyű KUKA Roboter GmbH a világ egyik vezető gyártója. A cég saját robotjainak gyártását is automatizálja. A termelékenység átlagosan 15 százalékos növekedése a 10-es csarnokban található két megmunkáló központ legújabb, robotalapú automatizálásának eredménye.

Budapesten tartott bemutatót a MiR

Budapesten tartott bemutatót a MiR (Cikk)

A mobil robotok leggyorsabban növekvő gyártóvállalata, a Mobile Industrial Robots (MiR) egy találkozó keretében Budapesten mutatta be, milyen lehetőségek rejlenek termékeikben.

Versenyelőny automatizálással

Versenyelőny automatizálással (Cikk)

2017 végén a VDMA hétről tizenegy százalékra növelte a német robotikára és automatizálásra vonatkozó növekedési előrejelzését. Az iparág nemzetközi szinten is virágzik. A világ vezető automatizálási gyártói 2018. június 19–22. között Münchenben mutatják majd be újításaikat. A többek között az élelmiszer- és műanyagipar, valamint a csomagolástechnika területeiről érkező látogatók szakértőkkel vitathatják majd meg az automatizálási lehetőségeket.

Segítő (robot)kar CNC gépkezelőknek

Segítő (robot)kar CNC gépkezelőknek (Cikk)

A CNC alkalmazások a leggyakrabban automatizált műveletek közé tartoznak. Ezek az ismétlődő feladatok ideális munkát jelentenek a robotoknak, amelyek az embereknél nagyobb sebességgel, pontos és egyenletes mozdulatokkal képesek dolgozni, magasabb gyártási minőséget és nagyobb termelékenységet hoznak. Az együttműködő robotoknak köszönhetően soha nem volt még olyan biztonságos CNC gépekkel dolgozni, mint most.

1,7 millió új robot alakítja át a gyártást

1,7 millió új robot alakítja át a gyártást (Cikk)

2020-ig több mint 1,7 millió új ipari robot áll üzembe világszerte. 2017-ben az ázsiai–ausztráliai régióban 21, míg az amerikai kontinensen 16, Európában 8 százalékkal növekedtek a roboteladások. A fejlődés fontos mozgatórugói: a felgyorsult üzleti ciklusokra adott válasz és a nagyobb gyártási rugalmasság biztosítása. Az ipari robotok új generációja az egyre rugalmasabb automatizálás számára kövezi ki az utat.

Goniofotométerek gyártása  KUKA robotok segítségével

Goniofotométerek gyártása KUKA robotok segítségével (Cikk)

A „robogonio” egy multifunkcionális fénymérő berendezés: ezzel a termékkel kereken három éve jelent meg a piacon a weingarteni székhelyű opsira GmbH. A robogonio – a név a robot és a goniofotométer szavak összegyúrásából keletkezett – fényforrások vagy lámpák szögtől függő fényerőeloszlását méri, összekapcsolva az ipari robotika és a legmodernebb fénymérési technológia előnyeit. 1999 óta az opsira az optikai és világítástechnikai ipar teljes körű szolgáltatójává vált, és már 16 munkatársat foglalkoztat. A „robogonio” révén az opsira a mérőrendszerek üzletágát erősíti.

Elkezdődött az emberi érintés forradalma

Elkezdődött az emberi érintés forradalma (Cikk)

Csakúgy, mint a világ többi jelentős ipari bemutatóján és gyártóipari kiadványában, a 2017-es Hannover Messe kiállításon is az Ipar 4.0 került a középpontba. Noha az Ipar 4.0 még mindig nem tart ott, hogy jelentősebb mennyiségű gyártási beállítást fedjen le, az általa előrevetített lehetőségeknek – teljes mértékű automatizálás, és az ebből adódó költségmegtakarítás –sikerült egyértelműen megragadniuk az ipar fantáziáját. Azonban van valami, ami ennél is tovább megy, amit a Universal Robots – egyelőre csak játékosan – Ipar 5.0-nak hív.

A projekttervezés növeli a várható nyereséget

A projekttervezés növeli a várható nyereséget (Cikk)

A legfrissebb szoftverrendszerek, felhőalapú és Big Data szolgáltatások, illetve IIoT-megoldások körültekintő előre tervezés révén emelhetik a legnagyobb mértékben a termelékenységet – hangzott el a Maverick Technologies szakértőitől a Rockwell Automation által szervezett novemberi Automation Fair Vegyipari Fórumán.

Ki nézhet munka után első körben az automatizálás miatt? (Cikk)

Új tanulmányunk a három egymást átfedő automatizálási hullám – az algoritmikus, a kiterjesztési és az autonómia hullám – 2030-as évekig terjedő hatásait vizsgálja. A kutatás során 29 országból több mint 200 000 munkahelyhez kapcsolódó feladatot és készséget elemeztük annak érdekében, hogy értékeljük az automatizálás munkavállalókra gyakorolt lehetséges hatásait a különböző iparágakban, a munkavállalók neme, kora és képzettsége szerint.

Költségmegtakarítás egységes energiaellátási és automatizálási rendszerekkel

Költségmegtakarítás egységes energiaellátási és automatizálási rendszerekkel (Cikk)

Az energiaelosztó és automatizálási vezérlőrendszereket hagyományosan önálló rendszerekként szállították. A két rendszerben gondolkodás azonban felesleges komplexitást és többletköltségeket okozott a gyáregység teljes élettartama alatt.

Az ipar 4.0 megismerése

Az ipar 4.0 megismerése (Cikk)

A mostani automatizálási kiállításokon a látogatók megismerhetik az ipar 4.0-t. A stuttgarti Motek vásár Integráció Arénájában például a látogatók megtekinthetik a belső logisztikai rendszerekben rugalmasságot nyújtó Multi-Carrier-Systemet (többpalettás rendszert), mely egyedi gyártási tételeket is képes kezelni. Eberhard Klotz, a Festo ipar 4.0 kampányának vezetője elmondja, hogy hogyan járul hozzá az ipar 4.0 már ma is a virágzó automatizálási iparág sikeréhez.

Ember-robot együttműködés az intelligens gyárakban

Ember-robot együttműködés az intelligens gyárakban (Cikk)

A befogótechnológiák és megfogórendszerek terén éllovas SCHUNK pontosan ezt a kérdést feszegeti legújabb termékeinek fejlesztése során. A családi tulajdonban lévő vállalat idén mutatta be az intelligens gyárakban megvalósítható akadálymentes ember-robot együttműködés lehetőségeit.

Gyorsaságra és intelligenciára építve

Gyorsaságra és intelligenciára építve (Cikk)

„Kevés iparágat érintenek olyan érzékenyen a fogyasztói trendekben bekövetkezett változások, mint az élelmiszeripart” – hangzott el a houstoni Automation Fair keretein belül szervezett Gép- és felszerelésgyártók Ipari Fórumán. Ezek a hatások az élelmiszergyártó cégektől egészen a csomagológépgyártó vállalkozásokig érezhetők.

Automatica kiállítás 2018 (Videó)

Júniusban újra nyit a smart automatika és robotika vezető vására. A kétévente megrendezésre kerülő kiállítás 2016-ban 47 ország 833 kiállítójának tette lehetővé a bemutatkozást 66 ezer négzyzetméteren, amit mintegy 100 ország 43 052 látogatója tekintett meg személyesen.

Automatica kiállítás 2018

Automatica kiállítás 2018 (Cikk)

A kétévente megrendezésre kerülő kiállítás 2016-ban 47 ország 833 kiállítójának tette lehetővé a bemutatkozást 66 ezer négyzetméteren, amit mintegy 100 ország 43 052 látogatója tekintett meg személyesen.

A szoftveralapú Connected Services a digitális átállás mozgatórugója

A szoftveralapú Connected Services a digitális átállás mozgatórugója (Cikk)

Számtalan ipari vállalat vezet be műveletoptimalizáló digitális technológiákat. Akár részterületek specifikus megoldásairól, akár teljes digitális átállásról van szó, a legtöbb szervezetnek segítségre van szüksége az új megoldások megtervezésében, kivitelezésében és karbantartásában, vagy abban, hogy a lehető legtöbb értéket teremtse meg számukra a digitalizálás. Az információs infrastrukturális és a biztonsági igényeknek való megfelelés érdekében a Rockwell Automation a Connected Services szolgáltatásait alkalmazza és egyben tovább bővíti portfólióját.

Robbanásszerű növekedés a mobil robotok számában

Robbanásszerű növekedés a mobil robotok számában (Cikk)

Az újgenerációs mobil robotok megváltoztatják mindazt, amit a gyártók belső szállítási és logisztikai folyamatairól eddig gondoltunk. Dániában a leggyorsabban növekvő robotgyártó és az iparág éllovasa 2017-ben elérte a 10 millió eurós álomhatárt (az értékesítések 25% -a az USA-ból származik), az idei évben már 27 millió eurót céloz meg, tovább növelve a globális terjeszkedést és a munkahelyek teremtését. A mobil robotok hamarosan a hazai piacot is meghódítják, már itthon is elérhető a legkorszerűbb technológia.

Kiberbiztonság az üzemben

Kiberbiztonság az üzemben (Cikk)

Sokszor felvetődik a kérdés, hogy „miként tudna részt venni a cégem a digitális átállásban?” De szinte mindig adódik a másik kérdés is, miszerint „miként lehet ezt biztonságosan végrehajtani?” A november 15-16. között Houstonban megrendezett Automation Fair kiállításon a Rockwell Automation az integrált hálózatokban megkövetelt kiberbiztonság teljes spektrumát is bemutatta.

Instant analitika

Instant analitika (Cikk)

A felhasználók és a gépgyártók már a modern ipar hajnala óta próbálják megismerni termelési berendezéseik valós idejű teljesítményét és műszaki állapotát. A Rockwell Automation által Houstonban megrendezett Automation Fair szakkiállításon néhány lépéssel közelebb kerültünk az eszközök azonnali áttekinthetőségéhez.

Az ipari automatizálás következő generációja

Az ipari automatizálás következő generációja (Cikk)

A houstoni George R. Brown Kongresszusi Központban 2017. november 15-16. között megrendezett hagyományos Automation Fair látogatói a nem túl távoli jövőbe tekinthettek a vásár egyik fénypontjának számító Innováció standon. A Rockwell Automation által szervezett rendezvényen az ipari automatizálás a már a piaci megjelenés előszobájában álló következő generációja mutatkozott be.

Hol tartunk a digitális átállásban?

Hol tartunk a digitális átállásban? (Cikk)

Körülbelül hét évvel ezelőtt írhattam le először egy cikkben olyan kifejezéseket, mint kiberfizikai rendszer, vagy ipar 4.0. Akkoriban idehaza szinte ismeretlen területekre léptünk, amikor megpróbáltuk beszámolni a világban mutatkozó új koncepciókról. Napjainkban már nemigen tudok olyan kiállításra, konferenciára, vagy egyéb szakmai rendezvényre menni, ahol az ipar 4.0 kifejezés ne szerepelne vastag betűkkel a programban.

Automatizálási seregszemle Houstonban

Automatizálási seregszemle Houstonban (Cikk)

Több ezer automatizálási szakértő gyűlt össze a világ önjelölt „energia fővárosában” november 15-16. között, hogy megismerkedjen a szektor legújabb fejlesztéseivel a vezérléstechnika, az információelemzés és a teljesítményfelügyelet területein. A rangos automatizálási kiállításra a TechMonitor is meghívást kapott. Helyszíni beszámolónkat olvashatják.

Útikalauz egy eredményes robot beruházás finanszírozásához

Útikalauz egy eredményes robot beruházás finanszírozásához (Cikk)

Amennyiben robotokkal tervezünk automatizálni, fontos, hogy egy alapos üzleti tervet állítsunk fel a fejlesztés valódi árának megállapítására. Ha jövő évre robot beruházást tervez, most megmutatjuk, hogy milyen módon tudja kiszámolni egy együttműködő robot beruházás valódi értékét!

Kisebb mennyiség, több automatizálás

Kisebb mennyiség, több automatizálás (Cikk)

A kisszériás termelés gazdaságos és hatékony automatizálási lehetőségei iránt egyre erősebb kereslet mutatkozik szinte minden iparágban. Hannoverben kézzelfogható közelségbe került a csövek kis mennyiségben történő automatikus feldolgozása.

Robotok a műtőkben

Robotok a műtőkben (Cikk)

Napjainkban a gyógyászatban alkalmazott robotrendszereket az orvosok műtétek közbeni támogatására, a diagnosztikában vagy terápiás célokra használják, elsősorban a tartósan nagyfokú pontosságuk, a rugalmasságuk és a megbízhatóságuk miatt. A bonyolult, katéteres beavatkozásoknál és az újdonságnak számító hibrid műtőkben a Siemens Healthcare robotalapú angiográfiás rendszere, az Artis zeego számít a legkorszerűbb megoldásnak.

Az ABB bemutatja a YuMi robotcsalád legújabb tagját

Az ABB bemutatja a YuMi robotcsalád legújabb tagját (Cikk)

YuMi®, a világ első valóban együttműködő kétkarú robotjának sikerét követően az ABB már a hivatalos megjelenés előtt bemutatja egykarú együttműködő robotját, amely kivételes ipari képességei mellett sokkal kisebb helyigénnyel is rendelkezik.

Hagyjuk a csomagolást (is) a kobotokra!

Hagyjuk a csomagolást (is) a kobotokra! (Cikk)

A valódi gyárak összekapcsolása a virtuális valósággal meghatározó szerepet fog betölteni a globális gyártói folyamatokban. Az olyan akadályok leküzdésére, mint például a komplex működtető rendszerek vagy az adatok inkompatibilitása, a gyártók robotokat fognak beépíteni a már működő gépek és rendszerek hálózatába. A professzionális alkalmazásokban a robotok már jelentős hatással vannak az olyan területeken, mint például az összeszerelés, csavarozás, hegesztés vagy a csomagolás.

Digitalizáció az irodában

Digitalizáció az irodában (Cikk)

Már 19 robot segíti a GE Hungary 2.000 főt foglalkoztató budapesti szolgáltató központjában dolgozó munkatársakat. A pénzügyi, HR, jogi, értékesítési, és az ellátási lánchoz kapcsolódó folyamatok egyes elemeinek automatizációjával a GE az adminisztratív tevékenységek minőségét és hatékonyságát kívánja javítani. A vállalat emellett növelni szándékozik a kapacitását is a szűkülő hazai munkaerő piacon, ahol a magasan képzett, digitális tudással és probléma megoldó készségekkel rendelkező munkatársak felvételére összepontosít.

Tollak, számológépek, számítógépek és most robotok

Tollak, számológépek, számítógépek és most robotok (Cikk)

Az egyre nagyobb versenyhelyzetet teremtő globális gazdasággal kapcsolatos relevancia fontos céllá vált az oktatásban az egész világon. Az Egyesült Államokban és más országokban számtalan STEM vagy tudományos, technológiai, mérnöki és matematikai kezdeményezés található.

Új, skálázható analitikai platform az ipari IoT alkalmazásokhoz

Új, skálázható analitikai platform az ipari IoT alkalmazásokhoz (Cikk)

Az ipari vállalkozások egyre szélesebb körben kapcsolják hálózatba eszközeiket és a számítástechnikai teljesítmény is folyamatosan növekszik. Az adatok hozzáférhetősége forradalmasította azokat a módszereket, amelyekkel a vállalatok megoldhatják a felmerülő problémákat és alkalmazkodhatnak a változásokhoz. Viszont továbbra is kihívást jelent a gyártók számára, ha csak bonyolultan lehet megvalósítani az adatok megfelelő helyen és megfelelő időben történő felhasználását. A vállalatoknál az alkalmazottak pedig sokszor nem értenek hozzá, hogyan lehet a felhőn keresztül kezelni a gépekből származó adatokat.

Gyártás 24/7-ben

Gyártás 24/7-ben (Cikk)

Az idei EMO Hannover kiállítás alkalmával a HURCO többek között azt is bemutatta, hogy a szerszámgép és a munkadarab mozgatását végző robot együttműködésével nagyobb termelékenység érhető el.

A jövő gyára már itt van

A jövő gyára már itt van (Cikk)

A jövő gyára nemcsak robotokra épül. Fontos szerepet kapnak benne az érzékelők, amelyek a készülékek és gépek internetre csatlakoztatásával felügyelik a hálózatba kötött eszközök állapotát, javítják a gyártósor teljesítményét, és ezzel jelentős költségmegtakarítást eredményeznek. A jövőben fontos tényezővé lépnek elő a teljesen automatizált gyártási folyamatok, amelyek összekötik a termelés és az irányítás helyszínét, ezzel rugalmas termelési rendszereket létrehozva.

Valós idejű, hatékony eszközmenedzsment

Valós idejű, hatékony eszközmenedzsment (Cikk)

Az Pepperl+Fuchs-hoz tartozó ecom márka a digitális átállással együtt járó termék nyomon követéssel és automatizálási megoldásokkal kapcsolatos újításokat mutatja be a november 28-30. között Nürnbergben sorra kerülő SPS IPC Drives kiállításon. A 7A pavilon 330. standján az ipari kommunikáció, a mobil számítástechnika és a robbanásvédelem szakértője az IIoT-megoldások - valós idejű helymeghatározás, és hatékony, hálózatosított eszközgazdálkodás - nyereséges bevezetésének módszerét demonstrálja majd.

Új robotmegoldások a jövő hegesztési technológiáiért

Új robotmegoldások a jövő hegesztési technológiáiért (Cikk)

Fronius cég évtizedek óta jelentős befolyást gyakorol a hegesztéstechnológia fejlődésére, és világviszonylatban is az ágazat vezető vállalatának tekinthető. A hegesztőrobotok esetében világszerte alkalmazott áramforrások mintegy 30 százaléka Fronius gyártmány. A domináns világpiaci szerep megőrzése érdekében 2011. végén megnyílt az új kutatás-fejlesztési központ a felső-ausztriai Thalheimben, amihez többek között – főként a kis hőbevitelű hegesztés, a tandem-hegesztés, a volfrámelektródás és a plazmahegesztési eljárások továbbfejlesztése érdekében – új generációs KUKA robotokat is beszereztek.

Robottal a szennyeződések ellen

Robottal a szennyeződések ellen (Cikk)

Az alkatrészek hatékony tisztítása napjainkra gyakorlatilag minden gyártó számára kulcsfontosságú lett, nem utolsósorban azért, mert a tisztaság mércéje is folyamatosan emelkedik. A szennyeződések eltávolítása kritikus tényező a soron következő megmunkálási feladatok és ezzel a késztermék minősége szempontjából. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor a költségnyomás is fokozódik. A gyártók tehát két tűz közé kerültek. Megoldást jelenthet a mosórobotok alkalmazása.

A jövő munkahelye

A jövő munkahelye (Cikk)

A magyar ipar óriási lehetőséget fog kihagyni, ha a hazai gyártók továbbra is ragaszkodnak az idejétmúlt, „robotok az emberek ellen” alapelvhez. A jövő ugyanis azoké a vállalatoké, amelyek képesek az emberek és robotok együttműködésében gondolkozni.

A digitális innováció kifizetődik (Cikk)

A Festo-t egymás után harmadik alkalommal választotta preferált szállítónak a Bosch Csoport, a szabványosított pneumatikus berendezések anyagcsoportban. Ezt a kitüntetést a Bosch az innováció, minőség és megbízhatóság terén nyújtott kiváló teljesítményért ítéli oda a fontos beszállítói számára.

A gyártástechnológia jövője

A gyártástechnológia jövője (Cikk)

A DMG MORI a hannoveri EMO 2017 10 000 m²-es 2. pavilonjában újfent bizonyította vezető szerepét a fémmegmunkálás és digitalizálás terén. A cég a „Digitalizációs Út” vezérfonalával mutatta a jövő digitális gyára felé vezető utat, számos szoftver- és adatközpontú termékkel és szolgáltatással.

Beckhoff Technology Day 2017

Beckhoff Technology Day 2017 (Cikk)

A Beckhoff Technology Day konferencia a nagy sikerre való tekintettel immár harmadik alkalommal került megrendezésre szeptember 28-án a budapesti ÖbölHáz Rendezvényközpontban. Az esemény egyedülálló lehetőséget kínált arra, hogy az eseményen részt vevők értesüljenek az automatizálási technológia aktuális trendjeiről, betekintést nyerjenek a Beckhoff legújabb technológiai és termékújdonságaiba, valamint az ezekkel megvalósult megoldásokba.

Haverok, buli… Fröccsöntés, forgácsolás, robotok, SMED

Haverok, buli… Fröccsöntés, forgácsolás, robotok, SMED (Cikk)

A vállalkozások sokszor foglalkoznak LEAN folyamatokkal, és a SMED, a gyors átállás is mindennapos téma. Pótolható-e a hiányzó munkaerő? Versenyképes maradhat-e egy cég kevesebb szakképzett munkavállalóval? Ha igen, hogyan lehet ezt megvalósítani? A válasz manapság kézenfekvőnek tűnik: automatizálással, robotcellák és automatizált rendszerek alkalmazásával.

Az autóipari trendek hatása a robottechnológiára

Az autóipari trendek hatása a robottechnológiára (Cikk)

A KUKA a világ egyik piacvezető, ipari robotokat gyártó vállalata. Főbb tevékenységei közé tartozik az ipari robotok, vezérlők és szoftverek fejlesztése, gyártása és értékesítése. Magyar leányvállalata, a KUKA Robotics Hungária Ipari Kft. meghatározó szerepet tölt be a magyar piacon. A cég több mint 1 600 főt foglalkoztató fejlesztő- és gyártóközpontja idehaza található.

Iparági partnerség az egyedi igények szolgálatában

Iparági partnerség az egyedi igények szolgálatában (Cikk)

Egyre szorosabb a hazai piaci együttműködés az Eckerle Industrie Kft. és az Aventics Hungary Kft. között. A kiskőrösi célgép gyártó egység és az egri pneumatika üzem sikeres kooperációja számos közös részvételű szakmai rendezvényben, fejlesztésben, egyetemi projektekben, valamint egy évtizednyi eredményes munkában mutatkozik meg.

Ember és robot közötti együttműködés a robotszerelésben

Ember és robot közötti együttműködés a robotszerelésben (Cikk)

Emberi kollégájával együtt a KUKA LBR iiwa könnyűépítésű robot összecsavarozza a meghajtáso-kat a QUANTEC ipari robotnak. Így gondoskodik a produktív és ergonomikus működésről.

PC-alapú vezérlés a folyamatirányításban

PC-alapú vezérlés a folyamatirányításban (Cikk)

Kiváló minőség és elegáns formatervezés: többérintéses panelek 2-es zónabesorolású területekre

Bosch Rexroth Hungary (Videó)

Globális partnerként a Bosch Rexroth világszerte csúcstechnológiával és egyedülálló iparági tapasztalattal támogatja a gép- és berendezésgyártókat. A világon több mint 33 700 munkatárs dolgozik testreszabott, biztonságos és hatékony alkalmazások fejlesztésén. Fő tevékenységek: ipari és mobil hidraulika, lineáris mozgatás- és szereléstechnika, villamos hajtások és vezérlések területén elemek értékesítése; hidraulikus és automatizálási rendszerek gyártása, tápegységgyártás, szerviztevékenység, oktatóközpont

Az együttműködő robotok gyorsítják a robotika elterjedését

Az együttműködő robotok gyorsítják a robotika elterjedését (Cikk)

A 2017-es World Robotics Report előrejelzése szerint idén 18%-al növekszik a robotok telepítésének száma. A Universal Robots örül annak, hogy ebben a növekedésben az együttműködő robotok továbbra is nagy szerepet játszanak.

DMG MORI Technical Press Conference, EMO Hannover 2017, 2017. szeptember 19. (Videó)

Hannoveri sajtótájékoztatóján a 2. pavilont teljesen elfoglaló DMG MORI a fémmegmunkálás és digitalizálás terén betöltött vezető szerepét kívánta demonstrálni.

Portrét is rajzol a legmodernebb robot

Portrét is rajzol a legmodernebb robot (Cikk)

Áthelyez, összeszerel, tesztel és csavaroz, de újabban már a művészi oldalát is megmutatja. Nem egy ezermester kollégáról van szó, hanem egy együttműködő, más szóval kollaboratív robotról. A piacvezető dán robotgyártó vállalat, a Universal Robots újabb és újabb területeit fedezi fel a robotok alkalmazásának, amelyek teljes biztonságban dolgoznak az emberek mellett.

Folyamattechnológia és automatizálás ötvözése rendszerbe épített robbanásvédelmen keresztül

Folyamattechnológia és automatizálás ötvözése rendszerbe épített robbanásvédelmen keresztül (Cikk)

A fokozottan biztonságos be-ki menetekkel rendelkező, rendkívül kompakt, új, ELX-sorozatú EtherCAT-terminálokhoz közvetlenül csatlakoztathatók veszélyes – 0, 1 és 2-es zóna besorolású – munkaterületek terepi eszközei. A Beckhoff PC-alapú vezérlése tökéletesen ötvözi az automatizálást és a folyamattechnológiát, az EtherCAT-rendszer belső, átfogó diagnosztikai képességeinek összes előnyével együtt.

Ipar 4.0 a diadalív árnyékában 3. rész

Ipar 4.0 a diadalív árnyékában 3. rész (Cikk)

A globalizált piacok két kulcsfontosságú követelményt állítanak a gyártók elé: nagyobb sebesség az értéklánc minden folyamatában, valamint szélesebb választék a végfelhasználók számára. Ezen követelmények kielégítéséhez a digitalizáció kínálja a szükséges kulcsfontosságú technológiákat. Helyszíni beszámoló a Festo Párizsban tartott nemzetközi sajtókonferenciájáról.

Eljött a digitalizált farmok kora

Eljött a digitalizált farmok kora (Cikk)

Nem szolgál újdonsággal az iparág iránt érdeklődőknek az, hogy az automatizáció már régóta jelen van a mezőgazdaságban is. Ennek ellenére rengeteg olyan földműveléssel kapcsolatos, többnyire friss terményeket és élelmiszereket érintő tevékenység létezik, amelyek új látásmódot; megfontolt kezelést vagy emberek és állatok közvetlen közelében dolgozó, biztonságos robotokat igényelnek.

Ipar 4.0 a diadalív árnyékában 2. rész

Ipar 4.0 a diadalív árnyékában 2. rész (Cikk)

A globalizált piacok két kulcsfontosságú követelményt állítanak a gyártók elé: nagyobb sebesség az értéklánc minden folyamatában, valamint szélesebb választék a végfelhasználók számára. Ezen követelmények kielégítéséhez a digitalizáció kínálja a szükséges kulcsfontosságú technológiákat. Helyszíni beszámoló a Festo Párizsban tartott nemzetközi sajtókonferenciájáról.

Beckhoff Technology Day 2017

Beckhoff Technology Day 2017 (Cikk)

A Beckhoff Technology Day konferencia a nagy sikerre való tekintettel immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre. A rendezvény egyedülálló lehetőséget kínál arra, hogy az eseményen részt vevők értesüljenek az automatizálási technológia aktuális trendjeiről, betekintést nyerjenek a Beckhoff legújabb technológiai- és termékújdonságaiba, valamint az ezekkel megvalósult megoldásokba.

Ipar 4.0 a diadalív árnyékában 1. rész

Ipar 4.0 a diadalív árnyékában 1. rész (Cikk)

A globalizált piacok két kulcsfontosságú követelményt állítanak a gyártók elé: nagyobb sebesség az értéklánc minden folyamatában, valamint szélesebb választék a végfelhasználók számára. Ezen követelmények kielégítéséhez a digitalizáció kínálja a szükséges kulcsfontosságú technológiákat. Helyszíni beszámoló a Festo Párizsban tartott nemzetközi sajtókonferenciájáról.

Biztonság a tengeren

Biztonság a tengeren (Cikk)

Vízre bocsátották az új Aida tengerjáró hajót fedélzetén a Siemens automatizálási technológiájának eszközeivel

Magával ragadó erő

Magával ragadó erő (Cikk)

A FAW Jiefang Automotive Co., Ltd. Wuxi Diesel Engine Works, a FAW Group Corporation száz százalékos leányvállalata 2012. februárban, Huishanban nagy teljesítményű dízelmotorok gyártásával foglalkozó üzemet hozott létre, melynek éves termelési kapaci-tása 125000 egység. Az augsburgi robotok számos különféle feladatot látnak el. A csúcspont: amikor KUKA KR 1000 titan típusú robot 700 kg-os hengerblokkokat mozgat.

Egyszerűbben bevezethető smart manufacturing

Egyszerűbben bevezethető smart manufacturing (Cikk)

Az új képességekkel javul a felhasználói élmény és további raktározási alkalmazások érhetőek el.

Már automatizálva is elérhető a BySmart Fiber

Már automatizálva is elérhető a BySmart Fiber (Cikk)

A Bystronic számos automatizálási megoldást fejlesztett ki a BySmart Fiber lézeres vágórendszerhez. Az ügyfelek számára egyaránt elérhetővé vált a ByTrans és a Byloader rendszer.

Mobil robotok dolgoznak a DHL raktárában

Mobil robotok dolgoznak a DHL raktárában (Cikk)

Közösen tesztelt mobil robotokat a DHL és a Wärtsilä finn technológiai cégcsoport a vállalat legnagyobb európai elosztó központjában. A raktárban összpontosul a Wärtsilä alkatrészekhez kapcsolódó minden logisztikai folyamat, a rendelésfelvételtől a végfelhasználóknak történő kiszállításig.

A lehetőségek tárházát építik

A lehetőségek tárházát építik (Cikk)

Az együttműködő robotok felhasználási lehetőségeinek tárháza végtelen, fontos azonban, hogy ezen lehetőségek a felszínre is kerüljenek. A Universal Robots nemrégiben elindított UR+ elnevezésű platformja a technikai támogatás mellett segíti a fejlesztőket új alkalmazási irányok megalkotásában is.

A robotika aranykora

A robotika aranykora (Cikk)

AlphaGo, a mesterséges intelligenciájú számítógéprendszer márciusban legyőzte Lee Sedolt, Korea Go nagymesterét. A számítógéprendszer négy játszmát nyert, egyet pedig elveszített. A két fél küzdelme történelmi jelentőségű. Most először láthatta a világ, milyen teljesítményre képes a mesterséges intelligencia góban, abban a 2500 éves táblajátékában, amely sokkal bonyolultabb a sakknál, és magasabb szintű intuíciót igényel, mint bármely más játék.

Ipari robotok elhelyezéshez és összeszereléshez

Ipari robotok elhelyezéshez és összeszereléshez (Cikk)

A diedorfi Borscheid+Wenig GmbH vállalat már több mint 50 éve foglalkozik műanyag alkatrészek gyártásával. A beszállítói ágazat nemzetközi tevékenységet folytató ipari üzemeként a vállalat átfogó kínálatot biztosít az egyes komponensek gyártásától a komplett részegységekig.

A UR+ lett 2017 legjobbja

A UR+ lett 2017 legjobbja (Cikk)

Tarolt a 2017-es INDUSTRIEPREIS ipari díjátadón a Universal Robots „Universal Robots+” elnevezésű online platformja. A rendszer fejlesztők, terjesztők és végfelhasználók számára kifejlesztett tér, ahol az együttműködő robotkarok minden applikációjának megtervezésére és bemutatására van lehetőség, virtuálisan.

Ipar 5.0 – Az emberi érintés visszatér

Ipar 5.0 – Az emberi érintés visszatér (Cikk)

Míg a globális trendek az okos gyárak létrehozása és a digitális kommunikáció felé mutatnak, addig napjainkban egy új irányzat van születőben, amely visszahozza az emberi kéz szerepét a gyártási folyamatokba. E trendet “Ipar 5.0“-nak, vagy más néven kollaboratív iparágnak nevezzük.

Kulcsfontosságú technológia

Kulcsfontosságú technológia (Cikk)

Emberek milliói használnak Wilka kulcsokat nap mint nap. A problémamentesen működő kulcsot és zárszerkezetet magától értetődőnek vesszük, nem is gondolunk elkészítésük összetett gyártási folyamatára. Nem is sejtjük, hogy a zárak és kulcsok gyártásához olyan hatékony és nagy pontosságú technológia szükséges, amely például néhány fokos hőingadozásra is érzékeny. Az Aumat és az AST ilyen rendszereket fejlesztett ki a Beckhoff PC-alapú vezérlésével. Ezekkel a rendszerekkel biztosítanak 0,01 milliméteres pontosságot a kulcsgyártásban úgy, hogy mindeközben az egyedi gyártógépeket – a lehető legkevesebb mérnöki munka igénybevételével – könnyen össze lehet állítani.

Fejlett robotika

Fejlett robotika (Cikk)

Napjaink termelési környezetét nehéz automatizálás nélkül elképzelni. Sok esetben az automatizálás mértéke rugalmas. Az ipari robotok fokozatosan új feladatokat vesznek át, és szorosabban együtt dolgoznak a humán gépkezelőkkel. Az ember-robot együttműködés (HRC) az automatizálás szerves részévé válik.

Egy robot az új kollégád – és Te vagy a főnök

Egy robot az új kollégád – és Te vagy a főnök (Cikk)

A kollaboratív robotok – vagyis kobotok – többé már nem a jövő forgatókönyvének részei, jelen vannak a mindennapjainkban. Az ember és a robot egy erős csapatként együttműködve hatalmas emberi potenciált szabadít fel, ugyanakkor utóbbi elfogadtatása az ipari szereplők közt csak nagyon lassan halad Magyarországon.

Rekordidejű gyárlétesítés a tervezőasztaltól az átadásig (Cikk)

A Schneider Electric Magyarországon egyedülálló megoldásokat és szolgáltatásokat nyújtott a svájci székhelyű Swiss Krono Grouphoz tartozó SWISS KRONO Kft. részére. A nagyságrendileg 30 milliárd forint értékű beruházás részeként iparági szinten is kivételes épületfelügyeleti és védelmi kommunikációs rendszert alakítottak ki a SWISS KRONO gyárában.

Automatizálás felsőfokon

Automatizálás felsőfokon (Cikk)

Az első, a mai értelmezés szerint már ipari robotnak számító termelőberendezést a General Motors gyárában állították üzembe 1961-ben egy présöntőgép kiszolgálásához. Innentől datálható tehát az ipari robotok korszaka. Napjainkban már világszerte 1,5 millió ipari robot teljesít szolgálatot a termelésben, és számuk exponenciálisan növekszik. De hova helyeződött át időközben a fejlesztések súlypontja?

Forradalom az automatizálásban

Forradalom az automatizálásban (Cikk)

A vadonatúj Festo Motion Terminal VTEM a pneumatikát az alkalmazásokkal az ipar 4.0 korába juttatja el.

Egy architektúrában minden az ipari létesítmények hatékony menedzseléséhez (Cikk)

A Schneider Electric, az energiamenedzsment és az automatizálás nemzetközi szakértőjének új EcoStruxture™ for Industry megoldása minden eddiginél hatékonyabb működést biztosít az ipari szervezetek számára.

Vele van az Erő

Vele van az Erő (Cikk)

Először mutatkozik be Magyarországon a FANUC világrekorder teherbírású iparirobot-családja. A szériába tartozó M-2000iA/1700L szuper nehézsúlyú robotegység 1 700 kg-ra emelte az oszlopos forgódaruk híddaruk és lengővályúk helyettesítésére szolgáló széria teherbírását.

Intelligens automatizálás a jövő digitális gyáraihoz 4. rész

Intelligens automatizálás a jövő digitális gyáraihoz 4. rész (Cikk)

A 94 000 m2 alapterületű pfronteni gyárban tartott Nyílt Napok idén is a legújabb innovációk és úttörő technológiák seregszemléje volt. A rendezvény 5 napja alatt a több mint 9 000 látogató több mint 80 CNC-gépet – köztük három világpremiert – figyelhetett meg működés közben. A hangsúly idén is a mindenhatónak bizonyuló „Smart Factory” koncepció felé tolódott el.

Robotok órabérben

Robotok órabérben (Cikk)

Vajon milyen lenne, ha egy vállalatnak ugyanazt az árat kellene megfizetnie az automatizálásért, mint amit egy ideiglenes alkalmazottnak teljesít? Mi történne, ha csak a munkaórák számát kellene megtérítenie, induló és egyéb fix költségek nélkül?

Szívkatéterek mélyreható tesztelése

Szívkatéterek mélyreható tesztelése (Cikk)

Az egyesült államokbeli Marlborough-ban (Massachusetts állam) található Boston Scientific Corporation a világ egyik legnagyobb orvosi berendezéseket és készülékeket gyártó vállalata. Tevékenysége többek között szív- és érrendszeri, emésztőszervi és légúti betegségek diagnosztizálására, illetve kezelésére szolgáló eszközök gyártására is kiterjed. A legszigorúbb minőségügyi irányelveknek is megfelelő termékek előállítása érdekében a cég a Beckhoff PC- és EtherCAT-alapú vezérléstechnikáját alkalmazza szívkatéter-ellenőrző állomásain.

Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy robot segít a fejlesztésben (Cikk)

Együttműködő robotok segítik az elektronikai gyártó cég, a Scott Fetzer Electrical Group munkáját a nehezen automatizálható folyamatok során. A UR robotok 20%-al növelték a gyártás hatékonyságát, a monoton és veszélyes feladatok alól mentesülve a dolgozók immár jövedelmezőbb területekre koncentrálhatnak.

Optimalizált SMT gyártósorok az elektronikai iparban

Optimalizált SMT gyártósorok az elektronikai iparban (Cikk)

A müncheni székhelyű ASM Assembly Systems, az elektronikai ipar gyártási megoldásainak egyik vezető gyártója bemutatta a KUKA LBR iiwa (intelligent industrial work assistent) két alkalmazási lehetőségét: rögzített robotként az előszerelő területen és KMR iiwa változatban egy mozgatható platformon, egy SIPLACE SMT gyártósor folyamatos működése közben. Az alkalmazás célja nem annyira egy már kész megoldás bemutatása volt, hanem sokkal inkább az, hogy az ASM hálózaton belül felhívja a látogatók figyelmét a Smart Factory-ban rejlő előnyökre.

Robotokat „alkalmaz” a Terrán (Cikk)

Hazánkban elsőként, egyedülálló módon a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. robottechnológiával készít és csomagol idomcserepeket, amelyhez az egyik vezető iparirobot-előállító, a KUKA Robotics, illetve hazai rendszerpartnere szállítja a világszínvonalú berendezéseket.

Csúcstechnológiával érkezik Budapestre a Universal Robots

Csúcstechnológiával érkezik Budapestre a Universal Robots (Cikk)

Óriási növekedést produkált a kollaboratív robotok úttörője, a Universal Robots a tavalyi évben, folytatja gyors, világméretű terjeszkedését. Májusban az érdeklődők a Hungexpo központban saját szemükkel is meggyőződhetnek a piacvezető vállalat felhasználóbarát, kollaboratív robotkarainak képességeiről.

A digitális forradalom megoldásai egyetlen csomagban

A digitális forradalom megoldásai egyetlen csomagban (Cikk)

Az ABB a Negyedik Ipari Forradalom értékeit teszi elérhetővé ügyfelei számára több mint 180 féle megoldás és szolgáltatás kereskedelmi forgalmazásának elindításával. Az ABB Ability a hálózatok összekapcsolása terén meglévő széles körű szakértelmét ötvözi a legújabb digitális technológiákkal, és így olyan hatékony megoldásokat és szolgáltatásokat teremt, amelyek a valódi üzleti problémákra kínálnak megoldást, ezzel kézzelfogható üzleti lehetőségeket teremtve.

Intelligens automatizálás a jövő digitális gyáraihoz 2. rész

Intelligens automatizálás a jövő digitális gyáraihoz 2. rész (Cikk)

A 94 000 m2 alapterületű pfronteni gyárban tartott Nyílt Napok idén is a legújabb innovációk és úttörő technológiák seregszemléje volt. A rendezvény 5 napja alatt a több mint 9 000 látogató több mint 80 CNC-gépet – köztük három világpremiert – figyelhetett meg működés közben. A hangsúly idén is a mindenhatónak bizonyuló „Smart Factory” koncepció felé tolódott el.

Automatizálási megoldások a megnövelt termelékenységért

Automatizálási megoldások a megnövelt termelékenységért (Cikk)

A fröccsöntőgépek és a hozzájuk tartozó folyamatok automatizálása egyre nagyobb sebességet, rugalmasságot és pontosságot ír elő a kapcsolatok és az integráció tekintetében. Az igényekre reagálva a Stäubli a műanyagipar elvárásainak megfelelő termékportfóliót állított össze, amely intelligens automatizálási megoldást jelent a gépgyártók, az integrátorok és a felhasználók számára.

Az üzemi diagnosztika felgyorsítása

Az üzemi diagnosztika felgyorsítása (Cikk)

Rockwell Automation FactoryTalk TeamONE alkalmazása elősegíti a dolgozók olajozott együttműködését, ezzel is javítva az ipari vállalatok termelékenységét.

3D minőségellenőrzési céget vásárolt fel az ABB

3D minőségellenőrzési céget vásárolt fel az ABB (Cikk)

Az ABB megvásárolt egy spanyolországi start-up vállalatot, az innovatív 3D-s vizsgálati és minőségellenőrzési megoldásairól ismert NUB3D-t.

Eszközkészlet OPC UA-alapú beágyazott rendszerekhez

Eszközkészlet OPC UA-alapú beágyazott rendszerekhez (Cikk)

A Softing Industrial a Hannoveri Vásárra időzítette a beágyazott rendszerek számára kifejlesztett OPC UA szerverek új eszközkészletének bemutatását. Kérjük, látogassa meg a Softing Industrialt a Hannoveri Vásár ideje alatt 2017. április 24-28. között a 8. pavilon E20 standján!

Nagyot nőtt tavaly a Universal Robots

Nagyot nőtt tavaly a Universal Robots (Cikk)

A vállalat folytatja gyors, világméretű terjeszkedését, tavaly 62%-os növekedést ért el. A kollaboratív robotok (kobotok) úttörője továbbra is ki tudja használni, hogy elsőnek lépett a piacra és gyorsan piacvezetővé vált.

Intelligens vezérlés az üzemekben

Intelligens vezérlés az üzemekben (Cikk)

A Schneider Electric, az energiamenedzsment és az automatizálás nemzetközi szakértője új, vállalati szintű üzemiteljesítmény- és felügyeletoptimalizálási IIoT-szoftvert (Industrial Internet of Things) mutatott be.

90 tonna forgatása álló helyzetből

90 tonna forgatása álló helyzetből (Cikk)

Az Airbus zászlóshajója, az A380 láthatólag könnyedén mozog a levegőben. Ahhoz, hogy ezt az óriási repülőgépet a földi tervezés során ilyen könnyen elvigyük az égbolthoz, rugalmas és hatékony, nagyteljesítményű mobil platformokat használtunk. A Mecanum kerekeknek köszönhetően a KUKA omniMove képes akár 90 tonnás komponenseket is milliméteres pontossággal mozgatni szűk helyen a hamburgi gyártócsarnokban.

Robotok a háztartásban

Robotok a háztartásban (Cikk)

A háztartásokban használt robotok száma 2019-ig globálisan 31 millió darabra emelkedik a Nemzetközi Robotikai Szövetség (IFR) idevonatkozó előrejelzése szerint. A padlótisztítást, fűnyírást, medencetisztítást végző automata egységek forgalma 13 milliárd dollárt tesz majd ki a 2016-tól 2019-ig tartó periódusban.

ABB-technológia a Tisza-parton

ABB-technológia a Tisza-parton (Cikk)

A Tisza -TK energiahatékony és környezetbarát kukoricafeldolgozó üzemet létesít a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszapüspökiben, melynek működtetésében a magas szintű automatizálás és villamosítás kulcsfontosságú szerepet játszik. Az ABB rendszer segítségével a Tisza -TK maximalizálhatja versenyképességét a nemzetközi élelmiszer- és italipari piacon, és hozzájárulhat a magyar ipar fenntartható fejlődéséhez.

Robotika a szerszámgépiparban

Robotika a szerszámgépiparban (Cikk)

A MERZ a robotok alkalmazásával növeli a termelékenységet, a minőséget és a rugalmasságot, minimálisra csökkenti az állásidőket és csökkenti a szállítási időket. A KUKA KR FORTEC F (Foundry) négy megmunkáló központot kapcsol össze, megtölti és üríti a szerelőhelyeket és biztosítja a szerszámgépek optimális kihasználtságát.

Lineáris szállítórendszer moduláris gyártósorral

Lineáris szállítórendszer moduláris gyártósorral (Cikk)

Az ipar 4.0 alapelveinek teljesüléséhez rendkívül rugalmas, ebből adódóan pedig következetesen moduláris gyártógépekre van szükség. Jó példa erre a svájci Credimex gyártmányú, CresaLine elnevezésű, kis méretű alkatrészeket szerelő gyártósor, amely a szükségleteknek megfelelően további feldolgozóállomásokkal bővíthető. Ez a rugalmasság a Beckhoff XTS-rendszerének köszönhető, amely szoftverfunkciók segítségével a különböző feldolgozómodulok rendkívül rugalmas elrendezését teszi lehetővé.

Az automatizálás tényleg lehet egyszerű

Az automatizálás tényleg lehet egyszerű (Cikk)

A 2016-os AMB-n került bemutatásra a DMG MORI egyedülálló megoldása, mely a webshop-tól az elkészült alkatrészig vezető folyamatlánc egyszerű automatizálását teszi lehetővé. Az integrált eszterga cella magját az új be- és kirakodó rendszer, a Robo2Go adja. A mobiltelefonon keresztüli használatra tervezett, akár 4 esztergaközpont kiszolgálására is alkalmas Robo2Go mindössze néhány adat megadásával, robotikai ismeretek nélkül, egy speciális CELOS APP segítségével vezérelhető.

Újító szemlélettel a bővülő hazai piacon

Újító szemlélettel a bővülő hazai piacon (Cikk)

Biztató eredménnyel és számos sikeres megoldás bevezetésével zárta a tavalyi évet az Aventics Hungary Kft. a magyar piacon. A tavalyi év legfontosabb eredményeiről, valamint a 2017-es tervekről az egri cég kereskedelmi vezetőjét, Hegymegi István kérdeztük.

Az első táblagép a Siemenstől

Az első táblagép a Siemenstől (Cikk)

A Siemens első ízben jelent meg a piacon egy táblagéppel. A Simatic ITP1000 ipari táblagép jelenleg a leggyorsabb a kereskedelmi forgalomban kapható tábla PC-k között. A táblagép projektív-kapacitív, 10,1 hüvelyk méretű, multitouch kijelzővel van felszerelve, a legújabb Intel Core i5 Skylake processzor technológiát alkalmazza és TPM modullal is rendelkezik.

Egyszerűbb felügyelet az adatközpontokban

Egyszerűbb felügyelet az adatközpontokban (Cikk)

A Schneider Electric, az energiamenedzsment és az automatizálás nemzetközi szakértője bejelentette, hogy elérhetővé vált az adatközpontok fizikai környezetének felügyeletére készült NetBotz™ 250 berendezés.

Robotokkal az ipari fenntarthatóságért

Robotokkal az ipari fenntarthatóságért (Cikk)

Amikor azt halljuk robot, az átlagembernek több dolog is eszébe juthat. A sci-fi filmekben legtöbbször az emberiség öntudatra ébredt ellenségeként ábrázolják, jobb esetben kedves animációs figura. Azonban mi a helyzet a valósággal?

Műanyagipari sikersztori (Videó)

A Pepperl+Fuchs cégcsoport az elektromos robbanásvédelem és szenzortechnika éllovasa több, mint 70 éves szakmai tapasztalattal. Veszprémi üzemében 2008 óta használ FANUC ROBOSHOT-okat kihívást jelentő termékei gyártásához.

Bővíti hazai disztribútori hálózatát a Universal Robots

Bővíti hazai disztribútori hálózatát a Universal Robots (Cikk)

Az automatizálásban és az együttműködő robotokban rejlő piaci potenciált a Robot-X Hungary Kft. egy ideje már felismerte, így most új magyar partnerként csatlakozott a Universal Robots forgalmazói közé, ezzel is megerősítve saját és a dán cég hazai piaci pozícióját.

Elismerte magyar partnerét a dán robotikai óriás

Elismerte magyar partnerét a dán robotikai óriás (Cikk)

Az együttműködő robotok piacán vezető, dán Universal Robots kiemelt partnernek minősítette az értékesítési elvárásokat kitűnően teljesítő magyar B&O Engineering Kft.-t. A Universal Robots egyik hazai forgalmazója a közép-kelet-európai régióban elsőként kapta meg a Preferred Partner címet.

Az ipar 4.0 elveit egyre többen alkalmazzák a gyártásban

Az ipar 4.0 elveit egyre többen alkalmazzák a gyártásban (Cikk)

Az ipar 4.0 végrehajtásának folyamata kihívásokkal jár, viszont nagyszerű lehetőségeket is tartogat az automatizálási ipar számára – ezt a Festo már a kezdetben felismerte. Az ipari digitalizáció kulcsfontosságú elemei azok az egyedi komponensek, amelyek az adott rendszeren belül egymással kommunikálnak, valamint irányítani és szabályozni tudják magukat. Az emberi alkalmazottak feladatai is változnak, hiszen nemcsak gépeket kell kezelniük, hanem összetett problémákat kell megoldaniuk és folyamatokat kell tökéletesíteniük. A jövő gyártásának megformálása során a Festo tehát stratégiailag a következő három feladatra fókuszál: az új technológiákra, a korszerű képzésre és továbbképzésre, valamint az emberi tényezőre.

Kéz a kézben ember és robot

Kéz a kézben ember és robot (Cikk)

Az ipari robotok széleskörű alkalmazása egyre elterjedtebb, melynek hátterében az automatizáció előnyeinek kiaknázása áll, javítva ezzel a vállalatok piaci pozícióját és versenyképességét. Rövid időn belül extrém növekedés várható az értékesített robotok piacán, amely a high-tech fejlesztéseket mindennapivá teszi. Az ehhez kapcsolódó legfontosabb robotipari trendeket vizsgálta az International Federation of Robotics (IFR) legutóbbi jelentése.

25 éves Magyarországon az ABB

25 éves Magyarországon az ABB (Cikk)

Az ABB Kft. működésének 25. évfordulóját ünnepli Magyarországon. Prosperáló üzletágainak és innovatív megoldásainak köszönhetően a piaci folyamatokhoz alkalmazkodva sikeresen kibővítette kínálatát és ügyfélkörét, megújította profilját és hosszú távra tervez Magyarországon. Az elmúlt negyed évszázad alatt összesített árbevétele több mint 1,5 milliárd dollár volt.

A robotok lázadása (Cikk)

2005-ben kevesebb, mint egymillió volt belőlük. Ma 1,8 millióan vannak. Három év múlva számuk eléri a 2,6 milliót − az ipari robotok előretörése megállíthatatlan.

Ipar 4.0 magyar nyelven

Ipar 4.0 magyar nyelven (Cikk)

Számos magyarországi célgépgyártó rendelkezik kiváló autóipari referenciákkal. A mechatronikától távolabb eső területeket azonban már kevesebb gépgyártó sorolhatja kompetenciái közé. Azt pedig még kevesebb gépgyártó mondhatja el magáról, hogy mindezek mellett komoly űripari, nukleáris ipari és kutatás-fejlesztési referenciákkal rendelkezik. A szerteágazó kompetenciákról és az Ipar 4.0 bemutatásában felvállalt úttörő tevékenységről Tóth József, a Hepenix Kft. üzletfejlesztési igazgatója beszélt a TechMonitornak.

Új kezekben a kollaboratív robotok

Új kezekben a kollaboratív robotok (Cikk)

2016. szeptember 1-től a Vesz-Mont 2000 Kft. az Universal Robots kollaboratív robotcsaládjának hivatalos magyarországi forgalmazója.

Hatékony védelem gázellátó rendszerek számára (Cikk)

Az ABB piacra dobta az első, változtatható sebességű hajtásvezérlési szoftvert, amely modell alapú prediktív vezérlést (Model Predictive Control*) alkalmaz a hajtásnyomaték szabályozására. Az MPTC szoftvert eredetileg arra a célra fejlesztették ki, hogy a kompresszorállomás működését a villámcsapások, a téli viharok vagy a légvezetékek eljegesedése okozta feszültség-kimaradások során is biztosítani lehessen.

Új megoldások a barcelonai IoT-világkongresszuson

Új megoldások a barcelonai IoT-világkongresszuson (Cikk)

A Schneider Electric, az energiamenedzsment és az automatizálás nemzetközi szakértője bejelentette, hogy Gyémánt fokozatú szponzorként vesz részt október 25. és 27. között Barcelonában az idén második alkalommal megrendezésre kerülő IoT-megoldások világkongresszusán (IoT Solutions World Congress, IoTSWC16).

A laborminták előkészítésének automatizálása

A laborminták előkészítésének automatizálása (Cikk)

Egyre több vegyi, pertolkémiai, gyógyszerészeti és élelmiszer-technológiai laboratórium automatizálja a minták előkészítési folyamatát. Az Anton Paar laboratóriumikészülék-gyártó cég fejlesztése, a moduláris mintaprocesszor erre a feladatra kínál megbízható megoldást a Festo elektromos tengelyeivel és vezérléseivel.

Amikor a gép az intelligens folyamat részévé válik

Amikor a gép az intelligens folyamat részévé válik (Cikk)

Az okostelefonok és a digitális alkalmazások már mindennapunk részeivé váltak, az ipar 4.0 koncepció során pedig a digitalizáció az ipari környezetben is egyre hangsúlyosabb szerepet kap. A jövőről alkotott víziókról és a trendekben kiaknázható előnyökről dr. Jürgen Hohnhaus, a Bystronic fejlesztési vezetője beszélt a TechMonitornak.

KUKA: négy telephellyel a robotika piacán

KUKA: négy telephellyel a robotika piacán (Cikk)

A KUKA Robotics Hungária Ipari Kft. 1991 óta van jelen Magyarországon, mint vezető vállalat az ipari robotok gyártásában. A cég Magyarországon három telephellyel rendelkezik, ezek Taksonyban, Füzesgyarmaton és Budapesten találhatóak, jelenleg több mint 1300 fő a foglalkoztatottak száma. 2016. októberében, pedig átadásra került a negyedik, romániai telephely is.

Új piacok, új megoldások

Új piacok, új megoldások (Cikk)

Az új termékek növekvő száma, az egyre gyorsabb ütemű fejlődés és a rövidülő termékéletciklusok nagyobb rugalmasságot feltételeznek a gyártásban is. A versenyképesség fenntartása az automatizálási megoldások egyre gyorsabb térhódítása felé nyit utat.

iSmart Factory koncepció a Mazaktól

iSmart Factory koncepció a Mazaktól (Cikk)

Nincs hazánkban elegánsabb helyszín a szerszámgépipari újdonságok megismerésére, mint a Yamazaki Mazak 14. európai Technológiai Központja. Az 50 fős előadóterem az elméleti, míg a látványos, 736 m2-es gépbemutató terem a gyakorlati ismeretek elsajátítására ideális helyszín.

Az agilis könnyűsúlyú

Az agilis könnyűsúlyú (Cikk)

Bemutatkozott a KR Agilus kisrobotcsalád legújabb tagja. A rendkívül kompakt KR 3 Agilus révén teljessé vált a cég kisrobotokból álló sorozata.

A pneumatika kompakt és robusztus csillagai

A pneumatika kompakt és robusztus csillagai (Cikk)

Kompakt vagy robusztus – alkalmazástól függően az új VUVG-…-S és VUVS-…-S mágnesszelepek ideális megoldások a pneumatikus automatizálási technológiához. A pneumatika igazi sztárjaiként 24 órán belül elérhetők a cég raktárából, az áruk pedig nagyon kedvező. A szelepek a VG kompakt szelep termékcsalád és a VS robusztus szelep termékcsalád legújabb típusai.

Irodát nyitott a Rockwell Automation Magyarországon és Romániában

Irodát nyitott a Rockwell Automation Magyarországon és Romániában (Cikk)

A Rockwell Automation Inc., a világ legnagyobb ipari automatizálási vállalata Kelet-Közép-Európában bővíti üzleti tevékenységét. A cég két új irodát is nyitott: az egyiket Budapesten, a másikat Bukarestben. A vállalat mindkét irodájában tapasztalt szakembereket alkalmaz, akik széleskörű ismeretekkel rendelkeznek az országon belüli gyártói tevékenységekkel kapcsolatban.

Feszített betonelemek teljesen automatizált gyártása

Feszített betonelemek teljesen automatizált gyártása (Cikk)

Napjainkban a szerkezetépítési projekteknél elterjedten használnak feszített betonelemeket, amelyek méretre vágva kerülnek forgalomba és eleve tartalmazzák a gépészeti, illetve világítástechnikai egységek beszereléséhez szükséges kivágásokat. Az üreges elemek kedvezőbbek más födémelemeknél, mivel azonos teherbíráshoz kevesebb betont igényelnek. A Precast Engineering ilyen elemeket gyártó gépek építésére szakosodott. Ezekkel a legújabb vezérlési technológiát használó, rugalmas gépekkel rendkívül hatékonyan gyárthatók egyedi igényekhez szabott betonelemek. A PC-alapú vezérlők nemcsak a berendezést működtetik, hanem az építészeti rajzok alapján meghatározzák a kivágások helyét és más kialakítási részleteket is.

Világrekord: 248 000 ipari robot forradalmasítja a globális gazdaságot

Világrekord: 248 000 ipari robot forradalmasítja a globális gazdaságot (Cikk)

248 ezer darab egységgel új történelmi rekordot ért el az ipari robotok értékesítése 2015-ben. A forgalom 12 százalékos növekedést jelentett a tavalyelőtti 221 ezres volumenhez képest. Az emelkedés leginkább a 2009-es pénzügyi válság által kirobbantott globális automatizálási boomnak köszönhető. Az ipari robotok éves forgalma a korabeli értékeknek (2009: 60 000 darab) csaknem a négyszeresére növekedett. A bővülésnek pedig még mindig rengeteg tartaléka van: az előrejelzések szerint 2018-ban már 2,3 millió ipari robot, a 2009-es volumennek (1,0 millió) több mint kétszerese fog majd szolgálatot teljesíteni a világ gyártócsarnokaiban.

Robotok felemelkedése

Robotok felemelkedése (Cikk)

A robotok viharos gyorsasággal hódítják meg a gyártócsarnokokat, és napjainkban már plug-and-play modulokként integrálhatók a szerszámgépekbe és automatizálási rendszerekbe. A bővülő hálózati és platformkapcsolat teljesen új vezérlőarchitektúrák létrehozásához vezet. A szerszámgépek világa tehát újabb gyökeres átalakulás előtt áll. Prof. Dr.-Ing. Thomas Bauernhansl, a Stuttgarti Egyetemen működő Gyártástechnológiai Intézet (IFF), valamint a Fraunhofer Gyártástechnológiai és Automatizálási Intézet (IPA) igazgatója a fejlődés elfogadó szemléletű megvitatására ösztönzi az érintetteket.

Beckhoff Technology Day 2016

Beckhoff Technology Day 2016 (Cikk)

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel Magyarországon immár második alkalommal kerül megrendezésre a Beckhoff Technology Day konferencia. Az egész napos, ingyenes rendezvény egyedülálló lehetőséget kínál arra, hogy naprakész információt szerezzen a legfrissebb fejlesztésekről, értesüljön az automatizálási technológia aktuális trendjeiről, illetve a Beckhoff legújabb technológiáiról és megoldásairól. A konferenciához kapcsolódó kiállítótérben pedig működés közben is megtekinthet majd néhány Beckhoff-technológiát szemléltető bemutatóalkalmazást.

Egykábeles automatizálás – „plug-and-play” automatizálás vezérlőszekrények nélkül

Egykábeles automatizálás – „plug-and-play” automatizálás vezérlőszekrények nélkül (Cikk)

Az EtherCAT P a Beckhoff által fejlesztett, nemzetközi szabvánnyá vált EtherCAT technológiájának kibővítése. A megoldás az utragyors EtherCAT-kommunikáció mellett 24 V-os tápfeszültséget biztosít a rendszerelemek és a perifériák számára, sőt, opcionálisan további tápellátási képességeket is nyújt. Ez azt jelenti, hogy az OCA (One Cable Automation – egykábeles automatizálás) most már terepi szinten is megvalósítható: a gépek és más eszközök – a 24 V-os érzékelőktől a 600 V-os meghajtókig – „plug-and-play” módon, vezérlőszekrények nélkül csatlakoztathatók.

A gyengéd érintés titka

A gyengéd érintés titka (Cikk)

A rögzítési és megfogó technológiák éllovasának számító Schunk az AUTOMATICA szakkiállításon tartotta a kifejezetten az ember-robot együttműködésre kifejlesztett új generációs JL1 Co-act megfogó világpremierjét. A Schunk márkanagykövetének számító Jens Lehmann is elismeréssel beszélt az emberekkel történő közvetlen interakcióra és kommunikációra képes szelíd óriásról.

Tökéletesített gyártási folyamatok

Tökéletesített gyártási folyamatok (Cikk)

A Seiko Epson Corporation bejelentette a nagy precizitású, robotoknak szánt szenzorjainak fejlesztését. Az új S250 sorozat opcionális tartozékként lesz elérhető a vállalat hattengelyes és SCARA robotjaihoz.

Innováció a feldolgozóipar minden szintjén

Innováció a feldolgozóipar minden szintjén (Cikk)

A Schneider Electric bemutatta az optimális termelékenységet és problémamentes felülvizsgálatokat nyújtó új, digitális eszközeit.

DNS-kivonás – robotizáltan

DNS-kivonás – robotizáltan (Cikk)

Jó hírünk van a növénytermesztőknek, állattenyésztőknek, valamint a molekuláris biológusoknak: az LGC által gyártott új oKtopureTM segítségével a DNS teljesen automatikus kivonása már-már gyerekjáték. Ebben a DNS-kivonó robotban egyesül a nagy mintavételi teljesítmény és a minőségi, szabványosított DNS-tisztítás, hogy a magasan képzett munkatársaknak ne kelljen foglalkozniuk rutinszerű feladatokkal. A berendezés mozgatórendszerét a Festo villamos hajtásai, motorjai és vezérlői képezik.

A Festo ismét a Bosch csoport preferált beszállítója

A Festo ismét a Bosch csoport preferált beszállítója (Cikk)

A minőség és megbízhatóság kifizetődő: a Bosch csoport 2016-ban ismét preferált beszállítói státusszal jutalmazta a Festo vállalatot a pneumatikai üzletágban. Ennek előzményeként a Bosch 16 fős, nemzetközi beszerzési vezetőkből álló delegációja látogatta meg a Festo standját a Hannoveri Vásáron.

Tudnivalók a sikeres automatizálásról

Tudnivalók a sikeres automatizálásról (Cikk)

Az automatizálás és az integrált szerelési megoldások (IAS) területén az elmúlt néhány évben a fejlődés a folyamatosan csökkenő sorozatméretek, a rövidebb termékéletciklusok és a sűrűbb átállások irányába mutat. Amihez erre a gyártó cégeknek szükségük van, az a rugalmasság. A túlélés kulcsának számító automatizálási lehetőségekről szólt a Beckhoff júniusi országjáró rendezvénysorozata, amit az ipari robotok piacán meghatározó KUKA kollaboratív robotokról szóló vendégelőadása is színesített.

Új kezekben a svéd SVIA (Cikk)

A felvásárlás nyomán a SVIA piacvezető robotizált gépkiszolgálási megoldásai kiegészítik és tovább erősítik az ABB globális vezető pozícióját az ipari automatizálás terén.

Újabb aranykor jön az automatizálásban

Újabb aranykor jön az automatizálásban (Cikk)

Intel, Apple és Google: az információtechnológia titánjai gyorsuló ütemben változtatják meg életünket és szokásainkat. A Szilícium-völgy inspiráló környezetében nyitotta meg új technológiai központját a Beckhoff is, és a cég által létrehozott automatizálási technológiák várhatóan hasonló mértékben alakítják majd át a gyártási metódusokat. A kiberfizikai rendszerek aktuális fejlesztési újdonságairól Perecz Tamás, a Beckhoff Automation Kft. ügyvezető igazgatója beszélt a TechMonitornak.

Ipari robotok szerszámcserélő rendszerei

Ipari robotok szerszámcserélő rendszerei (Cikk)

Rohamtempóban bővül az ipari robotok számára elérhető automatikus szerszámcserélő egységek piaca. A szerszámcserélő rendszerek által jelentősen növelhető az autóiparban és számos egyéb ágazatban működő alkalmazások termelékenysége. A rendszerek összetettsége miatt azonban azok megbízhatósága döntő szerepet játszik a teljes gyártósor hatékonysága szempontjából.

Murrelektronik-Yacoub Automation együttműködés

Murrelektronik-Yacoub Automation együttműködés (Cikk)

Az automatizálási specialista Murrelektronik, valamint a fejlesztő és technológiai szolgáltató Yacoub szoros együttműködési megállapodást kötött azzal a céllal, hogy növelje mindkét társaság innovációs erejét és versenyképességét, mely révén a jövőben még gyorsabban, még magasabb minőségű termékeket tudnak majd fejleszteni.

A jövőt Automatizálásnak hívják

A jövőt Automatizálásnak hívják (Cikk)

Az élelmiszer- és italgyártásra hatalmas költségnyomás nehezedik. A versenyképesség megőrzéséhez elengedhetetlen a költséghatékony automatizálási megoldások alkalmazása. A döntéshez szükséges legátfogóbb körképet a 2016. június 21-24. között Münchenben megrendezendő AUTOMATICA szakkiállítás vonultatja majd fel.

Az ABB a 2016-os Hannoveri Vásáron

Az ABB a 2016-os Hannoveri Vásáron (Cikk)

Az ABB a fejlődési trendeket meghatározó digitális megoldások széles skáláját vonultatja fel a 2016. április 25. és 29. között megrendezendő Hannoveri Vásáron. Összhangban a vásár mottójával „Integrated Industry – Discover Solutions” (Az ipari integráció megoldásainak bemutatása) az ABB az Dolgok, Szolgáltatások és Emberek Internetét (IoTSP) a jövőbe mutató újítások példájaként mutatja be.

Velence védelme

Velence védelme (Cikk)

Az ABB modern, integrált automatizálási és villamos energiaelosztási megoldást szállít az elmúlt 100 év legnagyobb közműfejlesztési projektjéhez Olaszországban.

Még csak most jön a java!

Még csak most jön a java! (Cikk)

Az együttműködő robotok piacvezetője, az Universal Robots fokozza közép-kelet-európai jelenlétét. A vállalat bejelentette, hogy irodát nyit Prágában, bővíti csapatát, és további együttműködő partnereket keres a régióban.

Egyszerű, nyílt és HTML5-alapú: TwinCAT HMI

Egyszerű, nyílt és HTML5-alapú: TwinCAT HMI (Cikk)

Az új TwinCAT HMI paradigmaváltást jelent a HMI szoftverek terén. A vállalati tulajdont képező műszaki és kommunikációs rendszerek és azok meghatározott operációs rendszeren történő használata helyett a Beckhoff olyan IT-szabványokat alkalmaz, mint például a Microsoft Visual Studio® műszaki megoldásokhoz, HTML5-tervezéshez, valamint Websocketek és HTTPS a biztonságos kommunikációhoz. Az operációs rendszertől, felbontástól és kijelzőtől függetlenül a felhasználói felületet bármely HTML5 használatára képes böngészőn meg lehet jeleníteni. Ezáltal a Beckhoff időtálló, nyílt és nagy teljesítményű megoldást hozott létre az ipar 4.0 HMI-koncepciójához.

Hazai tulajdonba került a MOM Zrt.

Hazai tulajdonba került a MOM Zrt. (Cikk)

Ismét száz százalékos hazai tulajdonba került az 1876-ban alapított MOM Vízméréstechnikai Zrt. Az idén 140 éves vállalat a tulajdonosváltás mellett arculatváltással is jelzi egy új gazdasági korszak nyitányát.

HIMS: újabb lépés az automatizálás irányába

HIMS: újabb lépés az automatizálás irányába (Cikk)

Az „Automation Control System (HACS)” bevezetése után a Hermle a HIMS információs és monitoringszoftvert is bemutatta. Az új opció megkönnyíti a Hermle megmunkálóközpontok felügyeletét és ellenőrzését.

Gépdiagnosztika és megelőző karbantartás az ipar 4.0 és az IoT számára

Gépdiagnosztika és megelőző karbantartás az ipar 4.0 és az IoT számára (Cikk)

Az ipar 4.0 és az IoT koncepciók megvalósítása különösen a gépdiagnosztika tekintetében egy sor követelménnyel jár. Idetartozik az online és offline gépállapot-ellenőrzés, a megelőző karbantartás, az alakfelismerés, a gépek optimalizálása vagy a hosszú távú adatarchiválás. Ebből kifolyólag a hatékony elemzésnek és a gépi feldolgozás során fellépő hibák kijavításának alapvető feltétele a ciklusokkal szinkronban levő zökkenőmentes adatgyűjtés. Ezért annak érdekében, hogy kielégítse az ipar 4.0 koncepción alapuló alkalmazások egyre növekvő igényeit, a Beckhoff kifejlesztette a TwinCAT Analytics eszköztárat.

Ipar 4.0 a gyakorlatban 3. rész

Ipar 4.0 a gyakorlatban 3. rész (Cikk)

Napjainkban, de még a következő évtizedekben is az ipar 4.0 koncepciójának gyakorlati megvalósítása jelenti az ipari automatizálás fő csapásirányát. A Festo ezt nemcsak az elsők között ismerte fel, de a megfelelő termékskála kifejlesztésén túl saját scharnhauseni gyáregységében a koncepció gyakorlatba átültetését is demonstrálja – az emberi tényezőket sem szem elől tévesztve.

Ipar 4.0 a gyakorlatban 2. rész

Ipar 4.0 a gyakorlatban 2. rész (Cikk)

Napjainkban, de még a következő évtizedekben is az ipar 4.0 koncepciójának gyakorlati megvalósítása jelenti az ipari automatizálás fő csapásirányát. A Festo ezt nemcsak az elsők között ismerte fel, de a megfelelő termékskála kifejlesztésén túl saját scharnhauseni gyáregységében a koncepció gyakorlatba átültetését is demonstrálja – az emberi tényezőket sem szem elől tévesztve.

Ipar 4.0 a gyakorlatban 1. rész

Ipar 4.0 a gyakorlatban 1. rész (Cikk)

Napjainkban, de még a következő évtizedekben is az ipar 4.0 koncepciójának gyakorlati megvalósítása jelenti az ipari automatizálás fő csapásirányát. A Festo ezt nemcsak az elsők között ismerte fel, de a megfelelő termékskála kifejlesztésén túl saját scharnhauseni gyáregységében a koncepció gyakorlatba átültetését is demonstrálja – az emberi tényezőket sem szem elől tévesztve.

Fokozott automatizálás a szekrénygyártásban 2. rész

Fokozott automatizálás a szekrénygyártásban 2. rész (Cikk)

A Rittal egy teljesen új üzletággal – Rittal Automation Systems – bővíti ki meglévő portfolióját a vezérlő- és kapcsolóberendezés építők számára. A vállalat most a Kiesling megoldások palettáját egészíti ki jelentősen. Az eredmény egy átfogó termékcsalád az egyszerű kézi eszközöktől a bonyolult, teljesen automatizált megmunkáló rendszerekig.

Automatizálás a köbön 3. rész

Automatizálás a köbön 3. rész (Cikk)

Véget ért az őszi kiállításdömping. Az év méltó lezárásaként érdemes áttekintenünk, hogy milyen innovációk vonzották a legtöbb érdeklődőt idén a Beckhoff kiállítási standjaira.

Fokozott automatizálás a szekrénygyártásban 1. rész

Fokozott automatizálás a szekrénygyártásban 1. rész (Cikk)

A Rittal egy teljesen új üzletággal – Rittal Automation Systems – bővíti ki meglévő portfolióját a vezérlő- és kapcsolóberendezés építők számára. A vállalat most a Kiesling megoldások palettáját egészíti ki jelentősen. Az eredmény egy átfogó termékcsalád az egyszerű kézi eszközöktől a bonyolult, teljesen automatizált megmunkáló rendszerekig.

Automatizálás a köbön 2. rész

Automatizálás a köbön 2. rész (Cikk)

Véget ért az őszi kiállításdömping. Az év méltó lezárásaként érdemes áttekintenünk, hogy milyen innovációk vonzották a legtöbb érdeklődőt idén a Beckhoff kiállítási standjaira.

Automatizálás a köbön 1. rész

Automatizálás a köbön 1. rész (Cikk)

Véget ért az őszi kiállításdömping. Az év méltó lezárásaként érdemes áttekintenünk, hogy milyen innovációk vonzották a legtöbb érdeklődőt idén a Beckhoff kiállítási standjaira.

Száz év japán fejlesztőmunka eredményei

Száz év japán fejlesztőmunka eredményei (Cikk)

A hőskorszakra való emlékezés és a jövő robottechnikájáról felvázolt meglátások színesítették a Flexman Robotics Kft. december 11-én rendezett Jubileumi Robotkonferenciáját, melynek a BME K épületének Díszterme adott otthont.

A világ első együttműködő, emberbarát robotja

A világ első együttműködő, emberbarát robotja (Cikk)

Az innovatív, együttműködő, emberbarát, kétkarú YuMi® robot új lehetőségeket nyit meg az ipari automatizálás terén. Alkalmazási területe például az apró alkatrészek összeszerelése, ahol a szerelési folyamat során emberek és robotok szoros együttműködésben dolgoznak azonos feladatokon. A YuMi név az angol te és én szavak rövidítésével keletkezett, és az együtt dolgozó két félre utal.

Automatizálás ma és holnap

Automatizálás ma és holnap (Cikk)

A 2015. november 24-26 között Nürnbergben rendezett SPS IPC Drives szakkiállításon több mint 1 600 cég ismerteti meg a látogatókat az elektronikus automatizálási rendszerek és alkatrészek teljes spektrumát lefedő legújabb fejlesztésekkel és trendekkel.

Az IoT-innováció szolgálatában (Cikk)

A vállalat a hongkongi és Massachusettsi műszaki egyetemekkel kötött partneri megállapodást, hogy elősegítse az IoT-megoldások (dolgok internete, Internet of Things) fejlesztését és bevezetését.

Jöjjön ki Óbudára!

Jöjjön ki Óbudára! (Cikk)

Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter és Curt Michael Stoll a Festo tulajdonosa 2014. júliusában tették le az új épület alapkövét. Ugyanekkor került sor a kormányzattal kötött stratégiai együttműködés aláírására is, ez akkor a 46. volt a szerződések sorában, melyet a kormány a nemzetgazdaság szempontjából kiemelt fontosságú cégekkel írt alá.

Beckhoff Technology Day 2015

Beckhoff Technology Day 2015 (Cikk)

A Magyarországon első alkalommal szeptember 15-én megrendezett Beckhoff Technology Day konferencia egy olyan egész napos, ingyenes rendezvény volt, amely egyedülálló lehetőséget nyújtott arra, hogy az érdeklődők közvetlenül értesüljenek a PC-alapú vezérlés aktuális trendjeiről.

DXR2 kompakt helyiség-automatizálási rendszer

DXR2 kompakt helyiség-automatizálási rendszer (Cikk)

A Desigo DXR2 révén a Siemens Building Technologies divíziója egy újabb kompakt helyiség-automatizálási megoldással egészíti ki a fűtő, szellőztető és légkondicionáló (HVAC), illetve világítási és árnyékolási rendszerek automatizálására szolgáló termékeinek skáláját.

A Bosch megnyitja új, renningeni kutatóbázisát

A Bosch megnyitja új, renningeni kutatóbázisát (Cikk)

Egy teljesen újszerű, innovatív környezet a kreatív elméknek. A Renningenben megnyíló kutatási központtal a Bosch az egyes területek együttműködését kívánja ösztönözni, hogy ezáltal tovább növekedjen a vállalat innovációs ereje.

Globális stratégiai partnerség (Cikk)

A Siemens és a GlaxoSmithKline, a világ egyik vezető, kutatás alapú gyógyszeripari és egészségügyi vállalata globális stratégiai partnerséget kötött. A Siemens a GSK stratégiai partnere lesz a jövőben a gyártás automatizálás terén, így világszerte a Siemens lesz az automatizálási megoldások preferált szállítója a GSK termelő üzemei, valamint kutató-fejlesztő telephelyei esetében, ideértve az oltóanyagok előállítását.

Meghívó - Beckhoff Technology Day 2015

Meghívó - Beckhoff Technology Day 2015 (Cikk)

Automatizálási hardverek és szoftverek legújabb generációja: jövőbeli technológiák hatékony alkalmazása ma

Biztató kilátások az Aventics előtt

Biztató kilátások az Aventics előtt (Cikk)

Iparági szakértők előrejelzései alapján 2020-ra átlagosan 25 százalékkal is emelkedhet a pneumatikai eszközök világpiaci összforgalma. A legnagyobb lehetőség az ázsiai piacban rejlik, azonban az ágazat meghatározó szereplője Amerikában, Európában és hazánkban is stabil növekedéssel kalkulál.

Altivar frekvenciaváltók

Altivar frekvenciaváltók (Cikk)

A Schneider Electric, az energiamenedzsment és automatizálás nemzetközi szakértője bemutatta az Altivar Process hajtás termékcsaládot, mely az első, beágyazott szolgáltatásokkal rendelkező, szolgáltatás-központú frekvenciaváltó.

Festo – SupraMotion 3.0 (Videó)

Több technológiát ismerünk már a tárgyak lebegtetéses pozícióban tartására, vagy éppen mozgatására. A szupravezetők elképesztő tulajdonságai azonban az automatizálás eddig elképzelhetetlen területei felé is megnyitják az utat.

Aki a motorháztetőnél messzebbre is tekint

Aki a motorháztetőnél messzebbre is tekint (Cikk)

A jövő mobilitásához vezető úton a Bosch már ma is komoly sikereket ér el, nem csupán műszaki, de kereskedelmi tekintetben is. A különböző technológiák és szolgáltatások szállítója három irányban keresi a fejlődés lehetőségét: olyan autózást kíván megvalósítani, amely elektromos alapú, automatizált és hálózatba kapcsolt.

Nemzetközi Automatizálási Kongresszus (Cikk)

A korábbiakban sikeresen és eredményesen megtartott DCS Folyamatirányító Rendszerek Találkozók és a Gyártásautomatizálási Konferenciák összevonásával idén először került megrendezésre a Nemzetközi Automatizálási Kongresszus október végén.

Kompakt, megbízható és moduláris

Kompakt, megbízható és moduláris (Cikk)

A beágyazott rendszerek globális piaca évi nyolc százalékkal bővül, jelenleg csak Németországban több mint 20 milliárd eurós piaci forgalmat bonyolít le. A november 11-14 között megrendezett electronica 2014 immár második alkalommal rendez konferenciát a beágyazott rendszerek alkalmazás-orientált megoldásairól és termékeiről, megvilágítva a hardver- és szoftverfejlesztéseket, illetve a komponensek kiválasztásától a rendszertervezésig tartó folyamatot.

A csuklók közvetlen meghajtása

A csuklók közvetlen meghajtása (Cikk)

A robolink D-vel az igus egy műanyagból és alumíniumból készült közvetlen meghajtású csuklókart fejlesztett ki a Lean Automation számára. A kenésmentes igus PRT polimer körasztal-csapágyakra szerelt robolink D csuklók három nagyságban léteznek, amelyből 1–6 szabadságfokkal rendelkező csuklókarokat lehet konfigurálni. Ez az új robotikai rendszer erősen moduláris és kedvező költségű.

A sokoldalúságában is egyszerű frekvenciaváltó

A sokoldalúságában is egyszerű frekvenciaváltó (Cikk)

A különálló, általános gépek mozgatási feladatainak automatizálására a felhasználók gyakran keresnek olyan egyszerű, megbízható készüléket, amely energiatakarékos, többféle módon vezérelhető, gyorsan, könnyen, speciális szaktudás nélkül is beüzemelhető, de mindemellett kritérium, hogy az ára is feltétlenül versenyképes maradjon. A Siemens a fenti szempontokat figyelembe véve vezette be a Sinamics termékcsaládon belül is gyökeresen új, a funkcionalitást előtérbe helyező készülék koncepcióját, a Sinamics V20 frekvenciaváltót.

A jövő asszisztensei

A jövő asszisztensei (Cikk)

A változékony piacok és az ingadozó kereslet miatt a gyártóipar vállalatainak folyamatosan optimalizálniuk kell gyártási módszereiket, és egyre rugalmasabbá kell válniuk. Az ipar 4.0 korában az ember és robot közti együttműködés középpontba került. Így lettek gyártási asszisztensek a Universal Robots könnyűszerkezetes robotjai is, amelyek képesek tehermentesíteni az embert az ergonómiailag kedvezőtlen vagy monoton feladatoknál.

Öt éves megállapodást írt alá a Shell az ABB-vel (Cikk)

Az ABB, az energetikai és automatizálási technológiák terén piacvezető cégcsoport, 5 évre szóló, kizárólagos beszerzési megállapodást írt alá a Shell-lel, és ennek köszönhetően a cég világszerte a Shell kizárólagos beszállítója lesz a kisfeszültségű kapcsolóberendezések, a motorvezérlő-központok és a kapcsolódó szolgáltatások terén.

Egy robot, ami megváltoztatja a gépkiszolgálást és anyagmozgatást (Cikk)

Megfordult már a fejében, hogy mi lenne, ha a gépei 15%-kal kisebbek és 10%-kal gyorsabbak lennének? Az ABB pontosan erre az arányra törekedett teljesen új IRB 1200 robotcsaládjának létrehozásával. Az új, kisméretű robotok, amellett hogy kisebbek és gyorsabbak, tökéletesen megfelelnek az ipari alkalmazások elvárásainak az anyagmozgatás és gépkiszolgálás területén rugalmasság, könnyű alkalmazhatóság, kompakt kialakítás és rövid ciklusok szempontjából, miközben továbbra is széles munkaterületet tudnak lefedni.

Terepi buszok és az elosztott intelligenciájú rendszerek világa (Cikk)

A Méréstechnikai, Automatizálási és Informatikai Tudományos Egyesület (MATE), a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézete (MTA SZTAKI), a Miskolci Egyetem Alkalmazott Földtudományi Kutatóintézete (ME AFKI) és a Pannon Egyetem 2014 októberére első alkalommal hirdeti meg a Nemzetközi Automatizálási Kongresszust, mint a sok éve eredményesen megrendezett DCS Folyamatirányító Rendszerek Találkozók és Gyártásautomatizálási Konferenciák összevont eseményét.

Robotokkal a munkaerőhiány ellen (Cikk)

A dél-kínai Kanton város kormányzatának friss döntése értelmében a gyáripari üzemekben a drága élőmunkát kiváltandó, a gyáripari termelési érték 80 százalékát 2020-ra robotokkal fogják előállítani.

IPAR NAPJAI 2014 a Budapesti Vásárközpontban

IPAR NAPJAI 2014 a Budapesti Vásárközpontban (Cikk)

Az új koncepció lépéseit követve IPAR NAPJAI 2014 néven a Hungexpo Zrt. megszervezi Magyarország legátfogóbb ipari szakkiállítását, amely egy időben, egy helyen ad lehetőséget minden ipari szegmens bemutatására.

Intelligens megoldások, okos gyárak

Intelligens megoldások, okos gyárak (Cikk)

A Hannoveri Vásár kiállítói és látogatói „a lábukkal szavaztak” az ipari növekedés stabilitását illetően. Az „Integrált ipar - következő lépések” mottó égisze alatt közel 5000 kiállító mutatta be technológiai megoldásait a jövő intelligens, önszerveződő gyárainak felépítéséhez és az energiarendszerek átalakításához.

Kutatás és szakképzés az ipar 4.0 bevezetéséhez (Cikk)

A Festo számára az ipar 4.0 bevezetése egyet jelent az új technológiák intenzív kutatásával és alkalmazottainak szakképzésével, immár a jövő gyártási tevékenységeihez alkalmazkodva. A Festo AG és a Festo Didactic ezért közös együttműködésben vesz részt a gyártófüggetlen SmartFactory kezdeményezésben.

Okos meghajtórendszerek az intelligens gyárhoz (Cikk)

A NORD DRIVESYSTEMS berendezésgyártó fontos lépést tett az üzemi megoldások új generációjának kidolgozása felé az „ipar 4.0” irányelv szellemében decentralizált hajtásrendszerei által, amelyek az integrált számítási kapacitásuknak köszönhetően hatékony vagyongazdálkodást tesznek lehetővé modern automatizálási környezetben.

Még több gyártó az online katalógusban

Még több gyártó az online katalógusban (Cikk)

Az EPLAN Data Portal egy központi online adatbázis, amelyre egyre több gyártó és egyre több (jelenleg 47 ezer) EPLAN-felhasználó támaszkodik. A jól előkészített adatokból mindkét fél profitál, mind az alkatrészgyártók, mind a felhasználók. Az adatbázis már 56 gyártó 350 ezer alkatrészadatát tartalmazza.

Korszerű színpadtechnika a Boschtól (Cikk)

Minden teszten átment – lezárult a Rexroth vezérelte színpadtechnika átadás-átvétele a Zeneakadémián

ABB robot LEGO® kockákból

ABB robot LEGO® kockákból (Cikk)

Nyolc hónapba telt, míg megalkotói – kizárólag szabadidejükben – megépítették az elektronikusan vezérelhető, LEGO elemekből álló, ránézésre is lenyűgöző ABB robotot.

Tudományos park épül Debrecenben (Cikk)

Csaknem 4 milliárd forintból tudományos parkot épít a National Instruments (NI) Hungary Kft. debreceni telephelyén, a beruházáshoz 1,9 milliárd forint uniós támogatást nyert a cég az Új Széchenyi Terv pályázatán; a hatezer négyzetméter alapterületű Science Parkban 300, többségében kutató-fejlesztő mérnök fog dolgozni - jelentette be Ábrahám László, az NI Hungary ügyvezető igazgatója a keddi bokrétaavató ünnepségen.

Biztos, ami biztos

Biztos, ami biztos (Cikk)

A TRW Carr s.r.o. nemrégiben egy új szerelősort helyezett üzembe, amely az Active Control Rectractors hárompontos biztonsági övek visszahúzó mechanizmusainak gyártására szolgál. Mivel biztonsági berendezés gyártásáról van szó, a termék valamennyi meghatározó és minőségi jellemzőjét a gyártási folyamat során teljes egészében, azaz száz százalékosan automatikus eszközökkel biztosítják. Ezen eszközök között megkülönböztetett fontosságú a Cognex kamerarendszere, kódleolvasója és megjelenítő panelje.

A piaci kihívások ellenére is rekord árbevétel az ABB-nél (Cikk)

Folytatódik a rövid ciklusú termékek megrendeléseinek pozitív trendje; a nagy megrendelések számának növekedése továbbra is lassú.

Növelhető a vizsgálati pontosság

Növelhető a vizsgálati pontosság (Cikk)

XG-8000 szériájával a Keyence olyan vonalkamerát dobott piacra, amely könnyebben programozható, mint a gyártó korábban elérhető modelljei.

Korszerű eszközök a hibák kiszűréséhez (Cikk)

A Cognex, a gépi felügyeleti rendszerek előkelő világpiaci beszállítója piacra dobta az In-Sight Explorer 4.9 szoftvert, amely gazdag felügyeleti eszközkészletet és az iQ Sensor Solution (iQSS) hálózatot is támogató Cognex Connect kibővített kommunikációs készletét kínálja az érdeklődőknek.

Kompakt, nagyteljesítményű CNC DIN-sínen (Cikk)

A PC-alapú CNC nyitottsága lehetővé teszi a felhasználók számára saját know-how-juk integrálását meglévő megoldásokba. A szoftver nagyteljesítményű CPU-kon fut, mint amilyenek például a Beckhoff CX2000 sorozatba épített, beágyazott számítógépei. A CNC-hez valamennyi elérhető mag használatára lehetőséget kínáló opció biztosítja a processzorok optimális kihasználását, és költségmegtakarítást is eredményez, hiszen az összes funkció egyetlen eszközön hajtható végre. A bővíthető hajtástechnika teszi teljessé ezt az átfogó CNC-csomagot. Az AX5000 sorozat alapfelszereltségéhez tartozó nagyteljesítményű szervomotorok mellett szervoterminálok is felszerelhetőek, mint például az egykábeles technológiát támogató EL7201-0010.

„Rapid.Area” létesül a METAV 2014 szakvásáron (Cikk)

A Rapid.Tech kiállítói kivételes fogadtatásban részesítették a VDW (Német Szerszámgépgyártók Szövetsége) és az Erfurti Kiállítás szervezőinek közös együttműködését.

Gyárts okosabban, fizess kevesebbet

Gyárts okosabban, fizess kevesebbet (Cikk)

Az Economist Intelligence Unit (EIU) és az ABB közös tanulmánya azokat a kihívásokat ismerteti, amelyekkel a gyártási folyamatokban a nagyobb energiahatékonyságra törekvő ipari gyártóknak kell szembenézniük. A tanulmány egyúttal beszámol az ipari energiahatékonysággal kapcsolatos tendenciákról és kilátásokról is.

Az automata járművek lelke (Cikk)

Színes, vezetést segítő optikai sávkövető rendszer, DataMatrix kódok a helymeghatározáshoz, és ellenőrző kódok a navigációhoz. Ezt a kombinációt egyedül a PGV helymeghatározó rendszer kínálja, így optimális megoldás az automatikus irányítású járművek vezérlésére.

A város, amelyben élhetünk

A város, amelyben élhetünk (Cikk)

Mára egyértelművé vált, hogy a fenntartható fejlődéshez kapcsolódó törekvéseket a városokra is ki kell terjeszteni. Az Egyesült Nemzetek Szervezete által közzétett információk szerint 2030-ra tíz emberből hat városban fog élni, míg 2050-re ez a szám tovább növekszik, és tíz emberből hét lesz városlakó.

Lehet 40 százalékkal kevesebb? (Cikk)

A Pepperl + Fuchs egy újonnan kifejlesztett 8 csatornás digitális bemeneti modulja 40 százalékos helymegtakarítást eredményez egyedülállóan kompakt kialakításának köszönhetően.

Beruházási biztonság a szerializálás révén (Cikk)

Az ICS International AG (ICS) automatizálási partner a hamisítás ellen tervezett EU-irányelv megvalósításához a gyógyszeriparhoz hangolt szerializálási megoldásokat kínál a termelésben történő felhasználás céljából.

A SICK szenzorok világa (Videó)

Van úgy, hogy az embert annyira leterhelik a mindennapi munkahelyi feladatok, ha megkérdeznék, mire vágyik igazán, akkor egy különleges kívánság helyett inkább csak azt kérné: minden működjön rendben. A problémamentesség nem csak az egyén alapvető vágya, egy üzem is akkor „érzi jól magát”, ha rendben mennek a dolgok. Többek között ezért sem mindegy, hogy a gyártási és logisztikai folyamatok milyen minőségű eszközökre épülnek.

Automatizálás zsákemelés helyett (Cikk)

Korszerűsítik és automatizálják a Trilak soroksári gyárában működő, vizes bázisú festéket gyártó üzemét. A 340 millió forintos beruházásnak köszönhetően a gyártási kapacitások legalább 15 százalékkal nőnek - közölte a Trilak Festékgyártó Kft.

Bevásárolna a robotóriás (Cikk)

Jelentős tranzakcióra készül a német Kuka Robotics. A világ egyik piacvezetője a robotgyártás és automatizálási rendszerek területén szándéknyilatkozatot írt alá az ugyancsak német Reis Group Holding GmbH-val, utóbbi cég 51 százalékos üzletrészének felvásárlásáról.

Helytakarékos és hatékony automatizálás (Cikk)

Egy munkanapon 8–10 ezer könyv hagyja el az Osiandersche Buchhandlung GmbH könyvkereskedés logisztikai területét. Mostantól az eddig manuális munkafolyamatok, amelyekkel a könyveket a 30 könyvkereskedés rendelkezésére bocsátják, automatizáltan zajlanak. A jövőben az AMI Förder- und Lagertechnik GmbH új szállítószakaszai és kiadóhelyei veszik át ezeket a folyamatokat.

Ötszáz új munkahelyet teremtett itthon a német vállalat (Cikk)

Stabil üzleti évet zárt a magyarországi Siemens-csoport. A vállalat jelentős megbízásokat teljesített mindegyik szektorában, stratégiai megállapodást kötött a kormányzattal, és a mélyebb hazai gazdasági integráció mellett tovább növelte szerepét az oktatási rendszerben. A cégcsoport pénzügyi eredményeiről november 20-án számolt be Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Szem előtt a minőség (Cikk)

A Balluff Vision érzékelői kiváló választást jelentenek a nagyobb termelékenység, a nagyobb hatékonyság és optimális minőség elérése érdekében. Fő alkalmazási területe a megbízható hiba- és minőség-ellenőrzés, illetve az azonosítás.

Szenzorok minden esetre (Cikk)

A SICK által kínált szenzorok jelentették a választ az SHL autoinjektor összeszerelőgépek nyomon követhetőségével és biztonságával szemben támasztott igényekre. A járműipari beszállító olyan teljes körű megoldáshoz jutott a SICK segítségével, amely képes lefedni a különböző alkalmazási területekből adódó szerteágazó igényeket, ráadásul az értékesítés előtti és utáni támogatás biztonsága is előnyként jelentkezett.

Cube20S – keskeny, gyors, biztonságos (Cikk)

A Murrelektroniknál a Cube a moduláris terepi buszrendszerek közül maximális gazdaságosságával emelkedik ki. Ezen család legújabb tagja a Cube20S – kompakt és nagy teljesítményű terepi modul kapcsolószekrényekbe. A Cube-ra jellemző modularitást ez a család is továbbviszi.

Jelölés precízen és gyorsan (Cikk)

A Nordson EFD MicroMark® precíziós jelölőrendszerei arányos és állandó méretű, 3,3 és 30 mm szélességi tartományban mozgó pontokat, illetve sávokat készítenek, miközben nem jelentkezik túlzott anyagfelhordás vagy eltömődés. A megbízhatóság és alacsony karbantartási igény szem előtt tartásával tervezett MicroMark rendszerek drámaian csökkentik az automata és félautomata gyártósorok állásidejét.

Rövid szállítási határidők, költséghatékony megoldások (Cikk)

A DISTRELEC a Dätwyler vállalatcsoport tagjaként az egyik vezető disztribútor az ipari elektronika, automatizálás, méréstechnika és számítástechnika területén. A DISTRELEC csoport mára mintegy 800 fős vállalkozássá fejlődött és több mint ezer gyártóval áll közvetlen kapcsolatban. A DISTRELEC Kelet-Közép-Európában a második legnagyobb katalógusdisztribútor, főként az ipari elektronika és automatizálás területén, valamint az egyik legjelentősebb szolgáltató Kelet-Európa egyre növekvő piacán.

Az „ipari kéz” története (Cikk)

A SCHUNK, a világvezető befogó technológiák és megfogó rendszerek gyártója 1983-ban vezette be a piacra a világ első szabványosított ipari megfogó rendszerét. A korábban „ipari kéz” néven ismert rendszer szolgált a megfogó rendszerek napjainkban is tartó, gyors ütemű fejlődésének kiindulópontjaként.

Golyósorsók – precíziós gépek mozgásközvetítő elemei (Cikk)

A golyós menetes orsók leggyakrabban az ipari, szerszám- és precíziós gépek mozgásközvetítő elemei, melyek magas hatásfokkal alakítanak át forgómozgást egyenes vonalú mozgássá, illetve fordítva, mindezt nagy pontosság, merevség, valamint hosszú élettartam mellett.

Szigorúan ellenőrzött mártások (Cikk)

Az instant élelmiszer-készítményeket is gyártó német Knorr és az aku.automation GmbH a Cognex In-Sight rendszerének köszönhetően 100 százalékos eredménnyel büszkélkedhet a termék csomagolásának ellenőrzésénél.

Akkor is van jó megoldás, ha nehéz a helyzet (Cikk)

A DMG Automation „felturbózza” a hatékonyságot és a minőséget a felhasználók számára a rugalmas gyártócellák, valamint a teljes gyártósorok kialakításával.

Elismerés az ABB-nek

Elismerés az ABB-nek (Cikk)

Az ABB a világ egyik vezető energetikai és automatizálási vállalata a hazai ipari felhasználók számára a robotika területén kínált termékeit mutatta be a MachTech nemzetközi gépgyártás-technológiai szakkiállításon május 28. és 31. között. A szakkiállításon 2013-ban is elismerésben részesültek a szakmai zsűri által legjobbnak ítélt innovációs termékek, köztük az ABB egyik robotikai terméke.

Ahol ember és gép találkozik (Cikk)

Az ötlettől a végtermékig nyomon követhető a gyártás folyamata az idei MACH-TECH és INDUSTRIAUTOMATION ApplicationZone-jában. A kettős kiállítás május 28. és 31. között várja az ipar képviselőit és az érdeklődőket a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban.

E-commerce megoldások DISTRELEC-től

E-commerce megoldások DISTRELEC-től (Cikk)

Az ABC analízis szerinti C csoportra jellemző, hogy számos alacsony értékű termék csak viszonylag magas ráfordítással szerezhető be, így üzleti szervezetének értékes kapacitását rutinfeladatok kötik le. Ezért minden üzleti eljárás, amely elektronikus úton lebonyolítható, pénzt takarít meg! E lehetséges előny elérése érdekében a DISTRELEC az elektronikai disztribúció személyre szabott e-commerce megoldásait kínálja ügyfelei számára.

Düsseldorfba hívják a beszállítókat

Düsseldorfba hívják a beszállítókat (Cikk)

A Messe Düsseldorf vásártársaság a components for processing and packaging keretében bővíti az interpack 2014 szakvásár kínálatát. Az új rendezvényt 2014. május 8-10. között, a csomagolóipar és a kapcsolódó folyamattechnológia legnagyobb jelentőségű világvásárával párhuzamosan tartják.

Látni, mérni, érzékelni (Cikk)

„Handmade” – írják termékeikre a büszke gyártók. Valóban, az emberi munka és gondolkodás pótolhatatlan. Nem véletlen, hogy alaposan átgondoljuk a következményeket, ha bármilyen általunk végzett tevékenységet gépekre bízunk, vagy mesterséges intelligencia felügyeletének rendelünk alá. – Az automatizálási, azon belül a szenzortechnikai eszközök szállítóinak éppen ezért óriási a felelősségük, de a lehetőség is adott számukra, hogy megoldásaikkal átugorhatatlan akadálynak tűnő műszaki problémákat hidaljanak át. A világ egyik vezető szenzorgyártójaként éppen ezt tekintjük feladatunknak – mondja Simovics Tamás, a német SICK GmbH magyarországi értékesítési vezetője.

Ezért érdemes pályázni (Cikk)

Az ABB energetikai és automatizálási cégcsoport a világ minden pontjáról várja egyetemek és kutatóintézetek előterjesztéseit, hogy támogatást nyújthasson azon tehetséges végzős hallgatók számára, akiknek projektjei a tudományos kutatás és az ipari alkalmazás egyesítéséből születnek az energetika és az automatizálás témakörében.

Hatékonyságot szállítanak az üzemeknek

Hatékonyságot szállítanak az üzemeknek (Cikk)

A FlexLink, mint termék és vállalat, két éve ünnepelte 30. születésnapját. Annak idején az SKF egy projekt céljaként a csapágyalkatrészek gyártásának automatizálását jelölte meg. A fejlesztés nem várt eredményeként jött létre a FlexLink nevével egyet jelentő háromdimenziós műanyag lánctagos szállítópálya.

Új, átfogó automatizálási és műszerezési megoldásokat mutattak be (Cikk)

A Schneider Electric bejelentette, hogy partnerségre lép a KROHNE vállalattal, az ipari folyamatműszerezési megoldások vezető gyártójával és beszállítójával. Az együttműködés célja a Schneider Electric PlantStruxure™ folyamatautomatizálási architektúráját és a KROHNE műszerezési kínálatát tartalmazó, átfogó megoldás biztosítása a felhasználók számára.

Itthon, a szakmáról

Itthon, a szakmáról (Cikk)

A mai napon nyitotta meg kapuit a Magyarország legnagyobb múltú automatizálási, irányítás- és méréstechnikai szakkiállítása a Magyarregula. A szakvásár három napon át várja látogatóit a budapesti Syma-csarnokban.

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
Média Partnerek