A robotikai ipar kétszámjegyű növekedésére számít a Nemzetközi Robotikai Szövetség

2019. november 18., hétfő, 11:16

Címkék: automatizálás IFR ipari robot kollaboratív robot robot robotika

Világunk soha nem látott iramban növekszik, így rendkívül fontos pontosan előjelezni azokat a kihívásokat, melyekkel a következő öt éveben szembesülünk majd: rövidülő termékciklusok, hálózatosított termelési szekvenciák, gyorsan változó piacok és megcsappanó források – ez csak néhány azok közül a paraméterek közül, melyek az új piacgazdaságot formálják majd. Ugyanakkor a kereskedelmi konfliktusok is hatással vannak a nemzetközi ellátási láncokra és bizonytalanságot kreálnak. Mindezen tényezők figyelembe vételével készítette el előrejelzését a Nemzetközi Robotikai Szövetség, melyben a jövő kihívásait és a legfrissebb automatizációs trendeket is tárgyalják.

Azok, akik meg szeretnék tartani vállalkozói szabadságukat és üzletüket fel akarják virágoztatni, azoknak időben, rugalmas módon kell válaszolniuk az új trendekre, a piaci kihívásokra, emellett pedig teret kell adniuk a finomításoknak és a növekedésnek. Az okos robotikai technológiák lehetővé teszik a vállalatok számára, hogy agilisan és hatékonyan reagáljanak a változó infrastrukturális körülményekre, kapacitásbeli elvárásokra, a szélesebb termékpalettára vonatkozó igényekre és a fogyasztási trendekre.

„A robotikai ipar szárnyal” – állítja Dr. Andreas Bauer, az IFR (International Federation of Robotics, azaz a Nemzetközi Robotikai Szövetség) Ipari Robotbeszállítók Bizottságának (Industrial Robot Suppliers Committee) elnöke. „A robotikai piac 2012 óta stabilan növekszik, ám a robotizáció üteme 2018 első felétől még tovább gyorsult. 2018 végére megközelítőleg 2,4 millió ipari robot működött világszerte, ami 15%-kal több, mint 2017-ben. Az éves egységértékesítési volumen már hatodik éve folyamatosan növekszik, 2018-ban megközelítőleg 422 000 ipari robotot értékesítettek, ami 6%-kal magasabb szám, mint az azt megelőző évben. Ezek közül több mint a robotok harmadát Kínában állították munkába.”

Az IFR elnöke szerint a globális növekvő tendencia a jövőben is kitart majd. 2020 és 2022 között majd kétmillió ipari robot beépítését tervezik a gyárak világszerte. A globális éves értékesítés 2022-re 580 000 robotikai egység fölé emelkedik, Ázsia vezető szerepe megmarad mind az értékesítés szintjén, mind a tőzsdén, őket Európa, majd Amerika követi.

Feltéve, hogy a jelenlegi kereskedelmi konfliktusok nem fordulnak rosszra, a robotok telepítése 2020-tól ismét növekedésnek indul majd. 2019 és 2022 között 12%-os globális éves növekedésre számítanak. A legmagasabb növekedésre Ázsiában számíthatunk (+14%-o éves átlagnövekedés), őket követi Amerika (+8%-kal), majd Európa (+5%). 2019 és 2022 között majd kétmillió új ipari robotot telepítenek majd a gyárakban világszerte.

Fontos tendenciák megerősödését is előjelezte az IFR értékelője. A prognózis szerint a kollaboratív robotok és mobil platformok kombinálása (pl.  AGV-k) új lehetőségeket teremt, mely jelentősen növelheti a kollaboratív robotok iránt mutatkozó igényt. Emellett komoly potenciált látnak a felhőkapcsolatok révén üzemeltetett együttműködő robotokban is. A felhőkapcsolat lehetőséget teremt a robotok lízingeléséhez kapcsolódó egyre növekvő piaci szegmensre is (Robots-as-a-Service, RaaS, azaz a Robot-mint-szolgáltatás). Ez az üzleti modell komoly előnyökkel járhat a KKV-k esetében: nincs szükség állóeszközre, a költségek adottak, ugyanúgy, mint az automatikus frissítések, emellett pedig nincs szükség a robotot működtető kollégára. Ugyanakkor a digitális kapcsolat viszonylag alacsony szintje miatt a feldolgozóiparban, a felhő alapú robotika és az Raas széleskörű alkalmazása még várat magára. A robotika és az automatizáció egyre inkább befolyásolja azt, hogyan végezük majd a munkánkat a jövőben, amellett, hogy elképesztő lehetőségeket tartogat a produktivitás, a minőség, a biztonság és a gyártási versenyképesség.

Az együttműködő robotok szegmensében tevékenykedő Universal Robotsnál, úgy látják, hogy a kooperatív autómatizációban számos lehetőség van még. „Folyamatosan azon dolgozunk, hogy még tovább terjesszük annak a határait, hogy mit lehet együttműködő automatizációval megoldani. Ma már minden eddiginél egyszerűbbé tesszük azt, hogy minden gyártóvállalat kihasználhassa az automatizációban rejlő előnyöket úgy, hogy egy olyan kobotot hoztunk el a piacra, amelyet azzal a céllal alakítottunk ki, hogy még többet lehessen vele elérni, mivel nagyobb teherbírással rendelkezik, mint a többi kobotunk.” – monda le Jürgen von Hollen, a Universal Robots elnöke.

Jelenleg több mint 37 ezer UR kobot áll működésben világszerte. Nehézkes, ám nélkülözhetetlen feladatokat látnak el több ezer gyártókörnyezeten belül, beleértve az összeszerelést, felvételt és lerakást, polírozást, raklapozást, gépkiszolgálást és a csavarhúzást is. A UR+ hitelesített termékek nyílt ökoszisztémájával, és az ingyenes online robotképzéssel, a UR Acadamy-vel, a lehető legjobb kobotmegoldások hozhatók létre, melyek bármilyen gyártóipari alkalmazás egyedi igényeire válasszal tudnak szolgálni zökkenőmentes és költséghatékony módon, amely a befektetés gyors és többszörös megtérülésével, valamint alacsony birtoklási összköltséggel jár.

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
Austria transfers

Média Partnerek