2018. december 14., péntek, 06:00
Címkék: Automation Fair folyamat folyamatirányítás folyamatvezérlés Internet of Things ipar 4.0 képzés kiállítás manpower munkaerő munkaerőpiac műszaki képzés Rockwell Automation
A tehetségek felvételének és megtartásának szükségessége továbbra is az ipari vállalatok egyik legnagyobb problémája. Ez egy állandó küzdelem, ami csak fokozódni fog, ahogy a jelenlegi dolgozók nyugdíjba mennek, a következő generáció számára pedig nem elég vonzó a feldolgozóipari munka.
„A munkaadók 78 százaléka állítja azt, hogy a jövőben megmarad, vagy éppen növekszik a tehetségek iránti magas igény – jelentette ki Chris Layden, a ManpowerGroup alelnöke a Rockwell Automation által novemberben Philadelphiában tartott Automation Fair ideje alatt. – A rutinfeladatokat minden cég igyekszik automatizálni és előtérbe került a munkatársak képzése. Olyan munkaerőre van szükség, amely hajlandó az élethosszig tartó tanulásra.”
A felmérés szerint a munkaadók 10%-a elvárja, hogy az automatizálás révén csökkenjenek a munkaerő költségek. Az IT-munkahelyek számát azonban a vállalatok 65%-a tervezi növelni, mert a gyártásra a digitalizálás fejti majd ki a legnagyobb hatást. „A globális tehetséghiány – a készséghiány és a tehetségekért folytatott háború – 12 éves rekordszinten van. A munkáltatók negyvenöt százalékának jelent nehézségeket a tehetségek felkutatása” – mondta Layden.
Munkaerő-piaci szempontból lényeges, hogy a technológia miként befolyásolja a változás sebességét. Az életreszóló munkakör jelensége a múlté.
A ManpowerGroup négy globális munkaerő-piaci trendet tárt fel: a technológiai forradalmat, a munkáltatók és munkavállalók elvárásainak növekedését, az egyéni választás jelentőségét és a demográfiai változásokat. „Vannak strukturális változások, így a munkáltatóknak át kell gondolniuk a képzéseket és azok hatásait – folytatta Layden. – Ami a demográfiai adatokat illeti, az USA-ban az ipart fellendítő szakemberek közel negyede áll a nyugdíjkorhatár előtt.”
A világon a szakképzett kereskedők, mérnökök és technikusok állnak a munkaerő-piaci kívánságlista élén. Csak az USA-ban ötvenezer technikusi munkakör betöltetlen, de nemcsak a szakmai tudás, hanem a megfelelő hozzáállás is szükséges a hosszú távú sikerhez. Hogyan reagálnak a munkaadók a tehetséghiányra? Ötven százalékuk például képzést és egyéni fejlődést biztosít. Layden szerint a munkáltatóknak agresszívabb megközelítést kell alkalmazniuk a fiatal tehetségek felvételéhez. A tehetséghiánnyal kapcsolatos négy lehetséges megoldás: a képzésbe és egyéni fejlődésbe történő befektetés, a házon belül nem kiképezhető szakemberek bevonzása érdekében tett piacra lépés, a céges szervezeten túli közösség szervezés a tehetségek köreiben, illetve segíteni az embereknek a szervezeten belüli vagy kívüli új szerepek elsajátításában.
A ManpowerGroup felmérésének megállapításait a Rockwell Automation is osztja. „Látjuk az idősödő munkaerővel, a készséghiánnyal és a technológiai fejlődéssel kapcsolatos problémákat – mondta Scott Lapcewich, a Rockwell Automation ügyfélszolgálatért és karbantartásért felelős alelnöke és ügyvezetője. – Sokat hallani az IT és az OT konvergenciájáról az üzemi berendezések a magasabb szintű rendszerekhez történő csatlakoztatásához. Az adattárolás alacsony költsége pozitívan befolyásolhatja a gyártást is. A gyártás az előttünk álló évtizedben komoly változásokon megy majd át, ezért a munkaerő sem maradhat változatlan.”
A Rockwell Automation több mint öt éve végezte el saját digitális átalakulását, így első kézből tudja, hogy a cégvezetésnek fel kell ismernie, alkalmaznia és használnia kell a technikát. Kulcsfontosságú a vezetőség elkötelezettsége. A Rockwell Automation válasza a saját működését tekintve az volt, hogy a legjobbakkal mérte össze magát. „Ki az éllovas a digitalizálás, az automatizálás és a szoftverek terén és mi hogyan juthatunk el az ő szintjére? – tette fel a kérdést Lapcewich. – Ez a megközelítés gyorsabb döntéshozatalt eredményez az ellátási lánc fejlesztésében.”
A jövő gyárában a legfontosabb pozícióknak a technikusok, az elemzők és az adatkutatók számítanak majd. A feldolgozóipari munkahelyek mintegy 30%-a már jelenleg is automatizálható, ami átformálja az elvárt munkavállalói készségeket. A Rockwell támogatja a munkaerő-fejlesztés három pillérét: az élethosszig tartó tanulást, a jelenlegi igényekre szabott
kompetenciaalapú oktatást, valamint a képzési központok, valamint a gyártócégek közötti partnerséget. Az ipari cégeknek tehát ösztönözni és támogatni kell a tudomány, a technológia, a mérnöki szakmák és a matematika iránt érdeklődő fiatalokat.
A Rockwell és a ManpowerGroup programjának célja, hogy 2021-ig évente 1 000 veteránt képezzen át a modern gyártástechnológiai munkakörök elvégzésére
Az amerikai veterán katonák négy osztálya ment már végig a Rockwell és a ManpowerGroup által közösen létrehozott képzési programon. „A novemberben végzett osztályban közel 100 veterán diplomázott le – mondta Joe Allie, a Rockwell Automation globális kompetencia igazgatója. – A képzettségi szintek nem egyeznek az elvárásokkal és a helyzet a jövőben csak romlani fog. A képzés és a szervezetfejlesztés tehát drága mulatság és a tehetségek megtalálása is nehézkes. Azonban a munkáltatók több mint háromnegyede állítja ezt, hogy az elkövetkező két évben új készségekre lesz szüksége, és még csak nem is tudják, hogy mik lesznek ezek. Így nincs más megoldás, mint előre menekülni és a Rockwellhez hasonló programokat indítani világszerte.”
Minden évben mintegy 175 000 veterán szerel le az amerikai hadseregtől. Ezen emberek egyhetede műszaki munkát végez a hadseregben, ezenkívül tehetséges, képzett, fegyelmezett emberekről van szó. A Rockwell és a ManpowerGroup programjának célja, hogy 2021-ig évente 1 000 veteránt képezzen át a modern gyártástechnológiai munkakörök elvégzésére. Ennek érdekében modern minősítési programokat hoztak létre a hajtástechnika, a mechatronika, a szoftverek és a folyamatirányítás terén. „A képzési idő majdnem egyharmadát fordítjuk arra, hogy a leendő munkatárs később a vállalati környezetben is jól teljesítsen. A műszaki képzés a legnépszerűbb, de a szakmai képzés számít a legfontosabbnak” – tette hozzá Joe Allie.
Folytatjuk
Molnár László
Kapcsolódó cikk:
Automatizálási trendek az USA-ban 6. rész
Automatizálási trendek az USA-ban 5. rész
Automatizálási trendek az USA-ban 4. rész