2019. június 07., péntek, 06:00
Címkék: célgépek Chemplex gépgyártás hajtás hajtásrendszer hajtástechnika
Népszerű rovatunkban az ország legismertebb hajtástechnikai szakértője, Kiss László jelentkezik hónapról hónapra izgalmas kérdésekkel és válaszokkal a szakterületéről, trendekről, újdonságokról vagy éppen nem hétköznapi hajtástechnikai megoldásokról.
Ha még soha nem töprengtél el azon, hogy az időnk mennyire értékes, akkor most figyelj, és majd a végén döntesz, hogy mellém állsz, vagy a másik érvelést erősíted. Nem tartom túlélő viselkedésnek, sem gazdaságos dolognak az idő fecsérlését. Sőt, kifejezetten idegesít, amikor egy lazább valaki az időm kontójára játszik. Még akkor is, ha távol áll tőle a szándék. Gondolj csak a legegyszerűbb dologra: késik egy találkozóról. Mindegy, hogy szándékos, vagy nem; az, amit a teljesen haszontalan várakozással töltesz el, visszahozhatatlan.
Most mondhatnád, hogy lazítsak és használjam ki pl. e-mailek olvasására, és fogjam fel úgy, hogy találtam néhány percet. És ez rendben is lenne, de az e-mailjeim értő figyelmet kívánnak, és pont, amikor belemerülnék, akkor toppanna be az időrablóm… szóval nem jó. Inkább azt tartom jó útnak, ha tiszteletben tartjuk egymás idejét és jól tervezünk, mert egyikünk sem rendelkezik belőle végtelen mennyiséggel. Szeretek olyan emberekkel dolgozni, akik ezt értik és érzik. Az időd értékesebb annál, minthogy értelmetlen dolgokra vesztegesd!
Geda Bélával beszélgettem a napokban, a BEKO Engineering Kft. kompetencia-központ vezetőjével. Régi, hűséges ügyfelem, támogattam már őket nagy vasakkal, többféle hajtástechnikai berendezéssel: hajtóműves villanymotorokkal, léptetőművekkel, amelyekkel kiváló gépeket építettek. Most indexált mozgatás volt a fő feladat, ehhez választottunk ki két léptetőművet. Béláék gyorsan döntöttek, elfogadták a javaslataimat. Nem neki kellett számításokat végezni, árajánlatokat gyűjtögetni és keresgélni a megfelelő forrást, hatékonyan használták a tapasztalataikat az idejük javára. Azt is jól tudták, hogy az új berendezések műszaki adatait, a 3D modelleket és magukat a termékeket is gyorsan elérik.
A BEKO-nál célgépépítőként pneumatikus és mechanikus berendezéseket, befogó készülékeket és robotos alkalmazásokat valósítanak meg. Nagyon fontos, hogy a határidőkkel jól tudjanak tervezni, hiszen egymást érik a projektek, a megrendelők várják a gépeik birtokbavételét. Egy új megrendelésnél a még ismeretlen feladatra több lehetséges tervet készít a tervezőiroda. Amikor elkészülnek a műszaki koncepciók, kiválasztják a legjobbat, és annak mentén mennek tovább: a kiválasztott megoldás műszaki berendezéseire bekérik a beszállítói ajánlatokat, majd a beérkezési idő, az ár, a minőség és a szakmai felkészültség alapján meghozzák a döntést. Ez egy hosszabb procedúra, amit most le tudtunk egyszerűsíteni. Szakértői szemmel azonnal nyilvánvaló, hogy mi a megfelelő megoldás, és nem kell többféle koncepciót tervezni, lehet egy tervvel haladni tovább. (Mi ez, ha nem időnyerés?)
Az új gép fénycsőszerelvényeket fog gyártani, egészen a minőség-ellenőrző fázisig mechanikus indexált mozgatást kellett hozzá tervezni. A kétkoszorús gépnek 24 és 12 pozícióváltást kell végeznie, ezért a két léptetőművet egy nagy asztalba illesztik. Ezek mozgatják majd a szereléshez szükséges befogóeszközöket. Körülöttük helyezik el a manipuláló egységeket: az adagolás, a hajlítás, a vágás, a hegesztés fázisait; végül a termék optikai érzékeléssel vezérelt minőség-ellenőrzésen esik át. A folyamat eredménye a minőségében kifogástalan késztermék, azaz a szerelvény, amelyet majd speciális fénycsövekhez használnak fel. A gép üzembe helyezésével ügyfelük selejt termékek gyártása nélkül akar nagyobb termelést elérni úgy, hogy a létszámot nem növeli.
Szakmai segítséggel a hajtástechnikai berendezés specifikálására szánt időd egészen lerövidül, amit arra használsz inkább, amihez igazán értesz. A stabil, jó ritmusban tervező, kiszámítható célgépépítő, aki tudja tartani a határidőket és jól működő gépeket szállt, nagyban meghatározza a termelés, az ipar fejlődését.
Mert mit is akar a megrendelőd? Ugyanannyi rendelkezésre álló idő alatt többet termelni, hiszen adott munkaórából kell kihoznia a legtöbb profitot. Automatizálást úgy, hogy javuljon a minősége és kevesebb legyen a selejt terméke. De mindenekelőtt azt, hogy a mai kor kihívásának megfelelő támogatást kapjon az automatizálásban, pontosan úgy, ahogy Geda Béla csapata nyújtja.
Köszönöm, Béla, a tanítást! Frappáns volt!
Új kérdések és új válaszok a TechMonitor következő lapszámában!
Hajtástechnikai kérdése van? A TechMonitor szakértője ingyenes és gyors tájékoztatást nyújt az optimális választáshoz. Kérdését, kérem, küldje az editor@techmonitor.hu e-mail-címre!
Kapcsolódó cikk:
Ajánlom magamat, és téged ki ajánl?
Szoktál kocsmázni a konkurenciáddal?
Vigyázz! Grillzombik a kert alatt!
Nem tudom, te hogy vagy vele, de én ritkán műtöm meg a vakbelemet
Ne vegyél hajtóművet, ne kérj hajtástechnikai tanácsot, mert le vagyok fagyva
Útvonalterv ezeröcsivel Moszkvába – és vissza
A hazai gépipar aknái – gépipari problémakutatás, 2019. november–december
Talán sosem gondoltál rá, de barátkozz csak a kifejezéssel: minden ilyen esetben lopsz!
Bezzegelek egy kicsit. Amúgy kockás füzeted van legalább?
Tudod, mi a menő? Megmondom neked: az, ha célgépépítő vagy, és nem húzol szerelőnadrágot!
Innováció, digitalizálás és munkabiztonság
Merj nagyot álmodni! – 2. rész
Merj nagyot álmodni! – 1. rész
Megspórolok neked egy telefont. Ja, nem! Egy villanymotort
Lesz belőle masina?…avagy hogyan ne trollkodjunk szét egy ipartörténeti remeket
Kényelem az iparban: vezeték nélküli vezérlések
Szívesen lapátolsz? Persze, de inkább hajóban!
Hajtóműves villanymotor: kompakt vagy moduláris kivitel, és miért?
Így vágd haza a géped – megszokásból!
Keresse ki a csillagjegyét, és olvassa el a tanácsomat Önnek!
Magyarországon minden gép működjön!
Legyen résen, mert most teljesen összezavarom!
A fesztivál legjobb nője… avagy hogyan csípjük meg a bálkirálynőt
Úgy kell az AC-fék a villanymotornak, mint az agyunknak egy jó ásítás
Bepillantás a hajtástechnika jövőjébe
Mit tenne, ha látná, hogy billeg az autója az emelőn?
Régi villanymotor – új frekvenciaváltóval. Érdemes megpróbálni, vagy a régi villanymotor kuka?
Mit tegyen, hogy elkerülje minden gyártócég rémálmát?
Még egy gondolat a kúpkerekes hajtóműről
A kúpkerekesen nem fog ki semmi!
Használjunk bátrabban kúpkerekes hajtóművet!
Hogyan törjünk össze egy csigahajtóművet a lehető legrövidebb idő alatt?