2021. augusztus 04., szerda, 06:00
Címkék: Chemplex hajtás hajtásrendszer hajtástechnika karbantartás szerviz szervizelés
Nem törődött a karbantartással, mert jó gépet vett, ezért azt gondolta, hogy hajthatja élete végéig. Ugyanakkor a prémium autóját évente kétszer viszi márkaszervizbe, hiszen azt csak a legjobb kezekbe adja. A gépre, aminek a munkájából az autót vette, egy fillért sem költ, nem alkalmaz rendszeres szervizt, mondván, ha költeni kell rá, az a gépgyártó alkalmatlansága miatt van. Amikor a gép letérdel, a szomszéd telephelyről hív át valakit, szétszedik és tanácstalanul nézelődnek. Ekkor jövök a képbe, hozom a szervizcsapatomat, de toporgunk, mert nem tudja eldönteni, hogy a leégett villanymotort tekercseltesse, vagy vegyen egy újat.
Mondhatnád, hogy fikció, de nem az. Hol van ebben a viselkedésben a termelés biztonsága, a kiszámíthatóság, a felelősségvállalás? Az eset annyira gyakori, hogy szakértői segítséget hívtam, aki megmutatja, hogyan ne kerülj ilyen helyzetbe.
Nagy Józseffel, a Magyar Ipari Karbantartók Szervezete (MIKSZ) felügyelőbizottságának elnökével beszélgettem. József 33 év erőműipari karbantartási vezetői tapasztalatával részt vesz a hazai szemléletformálásban, aktív előadója nemzetközi szakkonferenciáknak. A tanácsait követve gazdaságossá, tervezhetővé, hatékonnyá és testreszabottá teheted a karbantartásodat, és jelentősen csökkentheted a kockázatokat. 2018-ban a MIKSZ egy országos, átfogó kutatást végzett a hazai termelő vállalatok körében, amely azt hozta felszínre, hogy a nagyvállalatok előrébb vannak: stratégia mentén gondolkodnak az üzemi állagmegőrzésről és a termelés biztonságáról, míg a kisebb vállalkozások gyakran oltanak tüzet, pedig a nagyok mintáját követve náluk is jelentős hatás realizálódna.
Izgalmasabb kérdés az, hogy vajon megelőzhettük volna-e, és ha igen, milyen lehetőségeket hagytunk figyelmen kívül, amelyek előre láttathatták volna a hibát – mondja József.
Az egyik lehetőség a TMK, azaz a tervszerű megelőző karbantartás, amely idő- vagy üzemóra-alapú. Ez akkor jó, ha van elég karbantartásra fordítható fedezet, és nem kell az eszközök állapotát figyelnem, mert a gyártói előírásokra bízom magam. A gépkönyvek alapján megvizsgálom, hogy milyen munkákat ír elő a gyártó annak érdekében, hogy ne következzen be avulás.
A másik út az állapot függvényében végzett karbantartás. Erre nincsenek mindenkire jól alkalmazható gyártói előírások, mert az állapot nagyban függ a gépem használatától. Ha tudom azt, hogy nem biztosítom a kíméletes indítást, rendszeresen gyorsindítást, gyorsfelfűtést kell alkalmaznom, azt is tudnom kell, hogy jobban igénybe veszi a berendezésemet, és figyelnem kell, mert gyorsabban kopik. Ennek megfelelően ütemezem a karbantartását. A gyártói előírások mellett alkalmazom az állapotfigyelést, azaz rögzítem a paramétereket üzem közben és üzemszünetben.
Az üzleti optimum karbantartási stratégia akkor alkalmazandó, ha a karbantartási költségeknél gazdálkodási kényszer van. A monitoringon keresztül elég nagy biztonsággal megállapítható, hogy mikor és milyen mértékű karbantartásra álljon ki a gép.
Kisebb vállalkozásoknál a tulajdonos vagy akár a termelési igazgató dönt a stratégiáról, aki az üzleti modell mentén fontolja meg azt, hogy a nyereséges termeléshez milyen eszközszükséglet áll fenn: beépít egy tartalékot a termelésbe, vagy raktáron tart a kritikus egységekből.
Idősebb, meghibásodott berendezésnél, amennyiben a javítás bekerülési költsége eléri az újnak a 60%-át, az új mellett döntök, pláne, ha csereszabatos, és nem kell átalakítani a gépalapot miatta. Az ok egyszerű: egy 15 éves szivattyú technológiáját azóta a gyártó már fejlesztette, pl. jobb hatásfokú, ezzel még hasznom is lesz.
Egy felelős menedzsment beszállítói, illetve karbantartói keretszerződéssel biztosíthatja a gyors hibajavítást, illetve a hatékony karbantartást, hiszen a szükséghelyzetben bekért ajánlatokkal kiszolgáltatott helyzetbe kerül. Ha minősített beszállítói kört tartok fenn, nagyobb biztonságban tudom jó minőségben elvégeztetni a hibajavítást és beszerezni a szükséges alkatrészeket. Ha már kényszerhelyzetben vagyok, és akkor kezdek el kapkodni, sokkal nehezebb lesz jól megoldani a feladatot.
Választhatjuk azt az utat, hogy külső vállalkozó időszakos vagy eseti bevonásával végezzük a karbantartást, de gyakori a kevert megoldás is, amikor a kisebb munkálatokat a helyi karbantartók, a nagy karbantartást pedig a beszállítók képzett szakemberei végzik el. A karbantartás célja a vagyon megőrzése, az eszközök, berendezések avulásának késleltetése és a termelés maximumának optimális működéssel való elérése. Adott egy üzleti stratégia, amelyhez rövid és hosszú távon illeszkedni kell, rentábilis működtetést biztosítani, és elérni azt, hogy ha 10 év múlva eladásra kerül, akkor is értékes vagyonnak minősüljön. A termelési, a kereskedelmi és a műszaki megbízhatóság kéz a kézben járnak. Innentől pontosan látjuk, hogy egy villanymotor meghibásodása tóba dobott kavicsként lesz hatással a termelésre, az eladásra és a cég vagyonára is.
Több gyakorlat létezik egy üzem jó, fenntartható és gazdaságos működtetésére – mindenkinek meg kell találnia a körülményeihez képest a legalkalmasabbat. Ha a fenti példában magadra ismertél, a jó hírem számodra az, hogy egy lépésre vagy attól, hogy ezzel leszámolj, de a döntést neked kell meghoznod! A MIKSZ-hez bármikor fordulhatsz.
Barátsággal:
Kiss László, a hajtástechnikai szakértőd
Az interjú teljes terjedelmében olvasható a www.chemplex.hu/blog oldalon.