2018. április 19., csütörtök, 06:00
Címkék: Chemplex frekvenciaváltó hajtás hajtásrendszer hajtástechnika villanymotor
Na jó, előbb egy örömhír: hallottad, hogy úton van hazafelé Zoltán, az első GPS-jeladóval ellátott fekete gólya? Ha nem, örülök, hogy én jelenthetem be számodra a tavasz érkezését. Amikor ezt olvasod, már egész közel lesz otthona, a Gemenci-erdő felé. A bevált útvonalon közeledik, így az útvonalkeresésre nem kell figyelnie, csak a felmerülő veszélyekre. Nagy rutinja van, és elképesztő túlélőösztöne. Felénk sok a gólyafészek, ezért is rajongok értük.
A megszokás, avagy az ismert minta követése hasznos tudomány, hiszen az agyunknak energiát takarít meg: ha egyszer már megélt szituációban találjuk magunkat, elővesszük a tárolt mintát, és minimális energiafelhasználással elvégezzük a feladatot. Hasznos, de önmagában nem segíti a túlélést, csak akkor, ha alapos körültekintéssel párosul. Megszokásból vezetünk, de a figyelmünk folyamatosan a pályán van, ugye?
Megbízóm azzal a feltétellel rendelt tőlünk egy 90 kW-os frekvenciaváltót, hogy menjek ki a terepre, és vállaljam el a bekötését és a felparaméterezését is. Futómacskás, felsőkabinos 10 tonnás daruhoz kellett a frekvenciaváltó, a teher függőleges mozgatására. Az eszköz elődjét alig másfél éve szerelték be, de megadta magát. A saját frekvenciaváltónk átlagélettartamából arra következtettem, hogy valami más, egyelőre rejtett gond is van a géppel, ezért is kértek szakértői segítséget. A feladat izgalmasnak ígérkezett.
Két hozzáértő kollégámmal érkeztünk a helyszínre. Egyikük ipari automatizálásban, villamossági feladatokban kiváló, a másikat már oktatóvideóinkból ismerheted, ő a frekvenciaváltó-szakértőnk. A legvadabb téli nap volt. A zord időjárással dacolva kapaszkodtunk fel a 8 méteres magaslatra. Mielőtt akcióba lendültünk, tudni akartam, hogy milyen jelenségeket észleltek a korábbi frekvenciaváltó használata során. Elmondták, hogy soha nem volt elég erős, egy kicsit mindig nyekeregve dolgozott. Ez meglehetősen szokatlan, hiszen 90 kW, az mégis 90 kW – bármilyen márkáról legyen szó –, aminek azért kellene villantani egyfajta kraftot…
A gyanúm a villanymotorra terelődött. Tömeg emeléséhez, megtartásához a villanymotor teljesítményéhez mérten eggyel nagyobb frekvenciaváltót választunk. Ez rendben volt. Haladtam tovább a képzeletbeli csekklistán: nézzünk bele a villanymotor kapocsdobozába. Ellenőriztem az adattáblát, majd a bekötés módját. A motor 230/400 V-ra volt tekercselve, és az adattáblán látható csillagbekötés ábrája ellenére MEGSZOKÁSBÓL deltába volt bekötve. Nem kellett tovább keresnem a hibát. Egészen elképesztőnek tartottam, hogy egy ilyen mértékű beruházás gépeit nem vizsgálta felül szakember. Hogyan üzemelhetett ez a daru másfél éven keresztül? A forszírozott üzem, a heavy duty jelleg miatt be volt állítva egy áramkorlát, hogy ne égjen le a motor. Sokat számított az is, hogy egy munkamenetnél alig volt használatban a villanymotor, hiszen csak a süllyedés-megtartás-felemelés fázisaiban dolgozott (a vízszintes mozgatást másik gépelemmel oldották meg). Ebből is látszik, hogy ha fel van tolva minden paraméter, akkor a gép jó ideig elmehet anélkül, hogy szembe kellene néznünk a következményekkel. Komolyan kérdezem a véleményed: szerinted nem érte volna meg szakértői felülvizsgálatot kérni induláskor?
Ezek után átkötöttük a villanymotort a frekvenciaváltó igényeinek megfelelően. Innentől már tudtuk, hogy nem az lesz a sorsunk, hogy egy darura fagyunk, mert a beüzemelés jó ütemben haladt. A helyi kollégák flottul tudták a paramétereket, mi a gyors beállítási fogásokat, öröm volt így dolgozni, ennyi felkészült szakemberrel. Aztán jött a próbaüzem: a 10 tonnás daru úgy emelkedett és süllyedt, ahogy előtte még sohasem: teherrel is. Hosszasan írnék még a tulajdonos vegyes érzelmeiről, cizellált gondolatairól, majd a megnyugvásáról (hiszen amit megspóroltunk neki, újabb másfél év múlva már nem darujavításra fogja költeni, hanem, remélem, az egész csapatot elviszi egy mediterrán hajóútra), de nem tehetem, mert most jön az, hogy megmondom neked, kedves Olvasóm, hogy hogyan előzd meg a bajt.
Álljon itt 4+1 szabály azért, hogy Magyarországon minden gép működjön. Bármelyiket kihagyod, a renoméd, a termelésed és a zsebed bánja!
+1. És végezetül: sose sajnáld szakértő segítségét kérni már meglévő, üzemben lévő gépeidre sem, mert könnyen lehet, hogy pár ötlettel, minimális ráfordítással elébe mehetsz a váratlan kiadásnak és a termeléskiesésnek. És egy szakértő az esetek többségében tud neked javaslatot tenni a géped hatékonyságának a javítására is.
Én most ennyit szerettem volna neked átadni, és ne felejts el Zoltánra rákeresni a neten: remélem, mielőbb ideér, és meghozza a tavaszt, különösen ez után az életveszélyes, zord, téli élmény után.
Kiss László
Hajtástechnikai kérdése van? A TechMonitor szakértője ingyenes és gyors tájékoztatást nyújt az optimális választáshoz. Kérdését, kérem, küldje az editor@techmonitor.hu e-mail-címre!
Kapcsolódó cikk:
Ajánlom magamat, és téged ki ajánl?
Szoktál kocsmázni a konkurenciáddal?
Vigyázz! Grillzombik a kert alatt!
Nem tudom, te hogy vagy vele, de én ritkán műtöm meg a vakbelemet
Ne vegyél hajtóművet, ne kérj hajtástechnikai tanácsot, mert le vagyok fagyva
Útvonalterv ezeröcsivel Moszkvába – és vissza
A hazai gépipar aknái – gépipari problémakutatás, 2019. november–december
Talán sosem gondoltál rá, de barátkozz csak a kifejezéssel: minden ilyen esetben lopsz!
Bezzegelek egy kicsit. Amúgy kockás füzeted van legalább?
Tudod, mi a menő? Megmondom neked: az, ha célgépépítő vagy, és nem húzol szerelőnadrágot!
Építs pöpecül működő gépeket, és formáld az ipart!
Innováció, digitalizálás és munkabiztonság
Merj nagyot álmodni! – 2. rész
Merj nagyot álmodni! – 1. rész
Megspórolok neked egy telefont. Ja, nem! Egy villanymotort
Lesz belőle masina?…avagy hogyan ne trollkodjunk szét egy ipartörténeti remeket
Kényelem az iparban: vezeték nélküli vezérlések
Szívesen lapátolsz? Persze, de inkább hajóban!
Hajtóműves villanymotor: kompakt vagy moduláris kivitel, és miért?
Keresse ki a csillagjegyét, és olvassa el a tanácsomat Önnek!
Magyarországon minden gép működjön!
Legyen résen, mert most teljesen összezavarom!
A fesztivál legjobb nője… avagy hogyan csípjük meg a bálkirálynőt
Úgy kell az AC-fék a villanymotornak, mint az agyunknak egy jó ásítás
Bepillantás a hajtástechnika jövőjébe
Mit tenne, ha látná, hogy billeg az autója az emelőn?
Régi villanymotor – új frekvenciaváltóval. Érdemes megpróbálni, vagy a régi villanymotor kuka?
Mit tegyen, hogy elkerülje minden gyártócég rémálmát?
Még egy gondolat a kúpkerekes hajtóműről
A kúpkerekesen nem fog ki semmi!
Használjunk bátrabban kúpkerekes hajtóművet!
Hogyan törjünk össze egy csigahajtóművet a lehető legrövidebb idő alatt?